Létrehozva: 2021.06.22.

Ákos: a fiatalok által kelt új életre az Eucharisztikus Világkongresszus himnusza 

Elkészült a Győzelemről énekeljen napkelet és napnyugat kezdetű dal újrahangszerelt változata, ami a budapesti, 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus himnusza lett.

83 évvel az 1938-as budapesti Eucharisztikus Világkongresszus után és 83 nappal a 2021-es találkozó előtt mutatták be a szeptemberi budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszus himnuszát. Kovács Ákos Kossuth-díjas dalszerző ezzel hidat emelt a múlt és a jelen közé: az énekes ugyanis, az eredeti, ’38-as himnuszt hangszerelte újra. A történelmi jelentőségű vallási eseményre írt dal kapcsán Kovács Ákossal Nagy Katalin műsorvezető beszélgetett a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. A zenész elárulta: eleinte nem érezte úgy, hogy méltó lenne a felkérésre.

Fotó: Markovics Gábor/Ripost

„A hárítások története ez a munka. Először arra kértek fel, hogy én írjak egy új himnuszt, de erre abszolút nem érzem méltónak magam, hiszen az egyházzene nem az én asztalom. Ezután meghirdettek egy pályázatot, de a beküldött művek között nem találtak olyat, amit igazán jónak ítéltek. Dr. Farkas Attila atya sugallatára végül az az elhatározás született, hogy a korábbi, Győzelemről énekeljen napkelet és napnyugat kezdetű himnusz kapjon új hangzást. Pejtsik Péter barátom hangszerelte az új verziót, de készült egy felvétel az eredeti kották alapján is ha valaki esetleg idegenkedik az újításoktól, és a régi dalt a megszokott formában szeretné hallani” – fogalmazott Ákos a Vasárnapi újságban. A Kossuth-díjas előadóművészt a dal eléneklésére is felkértek, ő azonban szerette volna átadni a feladatot a következő generációnak, hogy a művön keresztül a fiatalokat is meg tudják szólítani.

„Már az 53. patkót is elrúgtam, és a közönségem is, hogy úgy mondjam, az érettebb ifjúság körébe tartozik. A fiatalokat valódi fiatalokkal lehet a leghatékonyabban megszólítani. Három nevet javasoltam: Nagy Bogi, Dánielfy Gergő és Czinke Máté jutottak eszembe, akiket a Duna Televízió A Dal című műsorában is láthatott már a közönség. A sajátos magabiztosságuk, ami az ifjúság tisztaságával párosult, mélyen meghatott engem. Általuk új életre kelt Koudela Géza és Bangha Béla szerzeménye” – emelte ki a dal produceri munkáit ellátó Kovács Ákos. Hozzátette, a 2021-es világeseményre felújított zeneműhöz egy imázsfilm is készült, amely a három fiatal énekes megtérésének a történetét mutatja be. További részletek a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának idézett adásában hallhatók.

A szeptemberben Budapestre érkező 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kapcsán a közmédia az elkövetkezendő hónapokban saját gyártású műsorokkal, valamint tematikus filmekkel és sorozatokkal hangolja nézőit a római katolikus egyház rendszeresen megtartott, világméretű eseménysorozatára.

Vasárnapi újság – minden vasárnap 06.00 és 08.25 között a Kossuth Rádióban.

A Vasárnapi újság korábbi adásai 60 napig visszahallgathatók a MédiaKlikken.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai