Létrehozva: 2019.12.10.

Egy kézben maradtak Andy Vajna filmes relikviái

Vajon milyen sors várhat a rengeteg filmtörténeti emlékre...

Szombat kora délután már látszott, hogy a vártnál is jóval többen érdeklődnek az idén január 20-án elhunyt Andy Vajna hagyatéka iránt, amit özvegye, Vajna Tímea bocsájtott árverésre a Nagyházi Galéria közreműködésével. Arra azonban a szakemberek sem számítottak, hogy a korábbi filmügyi kormánybiztos személyes tárgyaiért folytatott licitháború pillanatok alatt eldurvul. Lapunk informátora attól tartott, hogy ez a küzdelem az árverés végére kiélesedik, hiszen akkor kerültek kalapács alá azok a filmes relikviák, melyek Andy Vajna valódi és a filmtörténelem szempontjából fontos szellemi hagyatékát képezték.

Fotó: Sulyok László

Az árverés első felében Andy személyes tárgyaira, bútoraira lehetett licitálni, és bizony ezek a tételek hihetetlen magas áron találtak új gazdára. Ezért is lepett meg mindenkit, amikor a 10 milliós kikiáltási áron induló Bentley végül „csak” 15 millió forintot hozott az özvegy konyhájára. Éppen úgy elcsodálkoztak a résztvevők azon is, hogy a legjobban várt tételért, Munkácsy Mihály tanulmányfejeiért nem szálltak harcba a gyűjtők, így csupán az induló összeget, vagyis 28 millió forintot fizetett érte egy ismeretlen vevő.

Fotó: Nagyházi Galéria

Az árverés igazán izgalmas tételei azonban csak ezután következtek. Az aukció második felében olyan világsikerű filmek forgatókönyvei és a forgatásokon készült ritka fényképek kerültek kalapács alá, mint a Rambo első három része, a Dred bíró, Die Hard sorozat, a Vörös zsaru, a Terminátor egyes részei, vagy éppen az Evita. Informátorunk megtudta, ezek a valóban fontos tételek egy kézbe kerültek, így szinte biztosra vehető, hogy a vevőnek komoly tervei vannak velük.

Hogy mit mondott informátorunk, az kiderül a Ripost napilap keddi számában, ahogy az is, hogy Vajna Tímea húga mit szeretett volna megszerezni az aukción.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Dacia-árban érkezik Európa új népautója

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

metropol.hu

Őrjöngenek a magyarok, megjósolták Szoboszlaiék Eb-teljesítményét – Videó

magyarnemzet.hu

Nem semmisült meg az űrszemét, majdnem meghalt egy kislány, mert a házukba csapódott a NASA objektuma

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

ripost.hu

Válságstábot hívtak össze az Ázsia Expressz forgatásán, mindenkit megráztak a történtek

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője