Létrehozva: 2019.09.14.

Gáspár Evelin: Csak ezért fogadtam el Liuék ajánlatát

Megdöbbentő jelenettel zárult az Ázsia Expressz 2 pénteki adása. Evelin most elárulja, miért nem utasította vissza a lehetőséget.

Fordulatokban eddig sem volt hiány a TV2 sikerműsorában, de arra, ami a péntek esti adásban történt, senki sem számított. Egy pokolian nehéz hajszán voltak túl Demcsák Zsuzsáék, Gáspár Evelinék és Hódi Pameláék. A feladatok ismét vitákat szültek, de talán Evelin és Zsolti jártak a legrosszabbul, hiszen a fiatal lány számára éppen ekkor érkezett el a mélypont.

A pattanásig feszült helyzetben csúnyán összeveszett Zsoltival és gyakorlatilag lélekben fel is adta a küzdelmet. Tudomásul vette, hogy párosuk utolsóként ér be a hajsza végcéljához és számukra ezzel véget is ér az Ázsia Expressz 2. A nem várt fordulat azonban mindent egy csapásra megváltoztatott. Evelin csak azért mondott igent a Liu testvérek felajánlására, mert látta, hogy az mennyire letaglózta ellenfeleit, akik ha csak pillanatokra is, de elhitték, hogy megszabadultak tőle és Zsoltitól.

„Őszinte leszek megint! A telefonközpontnál én tényleg feladtam a versenyt, mert totálisan elegem lett az egészből. Gyűlöltem, hogy még Ázsiában is kirekesztettek vagyunk és Zsoltival is összepattantam, így arra jutottam, hogy bár becsületből végigcsinálom a feladatokat, de közben reméltem, hogy utolsók leszünk a hajszán és végre hazamehetek”

– kezdte a Ripost-nak Evelin, akit végül meghatott a Liu testvérek nagylelkűsége.

„Rendesen megkönnyebbültem, amikor kiderült, hogy utolsók lettünk. Még az sem zavart, hogy a legtöbb ellenfelünk arcán őszinte örömöt láttam. Úgy voltam vele, hogy legyenek boldogok, én ettől nem leszek kevesebb. Egyszerűen csak arra vágytam, hogy álljanak le a kamerák és mehessek végre csomagolni. Ekkor jelentették be Liuék, hogy ők nem szeretnének tovább játszani és szeretnék, ha Zsolti és én folytatnánk helyettük. Az első gondolatom az volt, hogy ez teljesen kizárt, de ahogy körbenéztem és láttam sorra lefagyni a kaján vigyort egyesek arcáról, felszívtam magam és eldöntöttem, már csak ezért is folytatni fogjuk. Normál esetben nemet mondtam volna Liuéknak, hiszen ők küzdöttek meg a helyükért, mi pedig Zsoltival elvéreztünk. Az első pillanatban erre is készültem, de amint meghallottam, hogy néhányan csalást súgnak a bajszuk alatt, eldöntöttem, hogy megyünk tovább”

– mondta Evelin.

A Liu testvérek alaposan megfontolták döntésüket, amire volt is idejük, hiszen védett párosként néhány napon át pihenhettek.

„Minden nagy versenyen történnek ilyen feszült helyzetek. Mi ezeket már milliószor megtapasztaltuk, megtanultuk kezelni. Szeretnénk, ha Zsoltiéknak is lenne még lehetőségük tanulni ezekből, akárcsak a többieknek. Mi viszont számtalanszor leszünk még versenyszituációban”

– kezdte Liu Shaolin Sándor, akitől testvére vette át a szót.

„Nagyon sokat gondolkoztunk, és mindenki, aki itt van, vágyott arra, hogy itt lehessen és küzdhessen, mi jól éreztük magunkat, és mindent megtettünk a versenyért. Mi már mindent megéltünk itt, úgy érezzük. Nem feladtuk a versenyt, hanem átadtuk a helyünket...”

– fűzte hozzá Liu Shaoang „Ádó”.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Mit tegyünk, ha őzgidával találkozunk a természetben?

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője