Létrehozva: 2020.04.07.

Balázs Andi: Nekem ezen az egészen át kellett esnem

Andi a karanténban töltött napok alatt döbbent rá, hogy korábban túlságosan magas fokozaton élte az életét. Most lelassított és rengeteg mindent átértékelt...

Balázs Andi még nem szokta meg, hogy a rohanó hétköznapok után, most rengeteg ideje van, amivel kezdenie kell valamit. Szép lassan azonban kezdi megérteni, hogy bizonyos értelemben szüksége volt a koronavírus-világjárvány miatti leállásra. Erről a Maradj otthon- Karanténnaplók Joshi Bharattal című internetes műsorban beszélt.

„Amikor jött a sokkhatás, hogy ennyi időm lett, nem is tudtam vele mit kezdeni. Sajnáltam magam és közben kapkodtam, mert mindent akartam csinálni. Mindent meg akartam oldani, miközben el kellett fogadnom, hogy most már időm az van…”

- kezdte Andi, aki sokat tanult önmagáról a mögötte álló karantén hetekben és ráébredt, hogy tulajdonképpen vannak pozitív hatásai is az önkéntes bezártságnak.

 

„Azt érzem, hogy velem ez most meg kell történjen. Túlpörgettem az életemet, kizsákmányoltam az egészségemet, és a társas kapcsolataimat. Túl akartam szeretni embereket, mindent én akartam megoldani. Most magamat is csendre és türelemre intem. A dolgok történnek tőlem függetlenül is, nem kell mindenáron ott lenni és belehalni minden egyes szituációba”

- mondta a színésznő

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Interjú a magyar bringással, aki áttekert Dél-Amerikán és gyönyörő videót is készített róla

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai