Létrehozva: 2019.06.27.

Bangó Margit autóval lepte meg dédunokáját

Emilio és Tina nagyobbik lánya, kis Tina letette jogosítványát, és meg is kapta a tökéletes négykerekûjét dédnagymamájától, Bangó Margittól. A halványtürkiz színû csodajárgány megvásárlásával kis Tinának nagy álma vált valóra!

Szerző RIPOST

Kis Tina először el sem árulta, milyen kocsira vágyik, megvárta, ameddig anyukája ígéretet tesz, megnézik közösen az álomautót. Anyukája, Tina nem sokat habozott, megszervezte a látogatást az autókereskedésbe, ahol a Sláger TV stábjának kíséretében Emilioval fáradhatatlanul ajánlgattak neki csajos, erős autókat, hiába.

 

„A lányommal nem egyszerű! Egy szimpla ruhavásárláson is nagyon csúnyán össze tudunk veszni, nem hogy egy autóvásárlásnál, úgyhogy én már előre félek”

– vallotta be Tina még az autónézegetés kezdetén.

„Abban bízom, hogy talán Emilre hallgat valamennyire, mert máskülönben nem fogunk tudni vele zöld ágra vergődni.”

Minden szülői kísérlet hiábavalónak bizonyult, de a lány eltántoríthatatlan volt, az sem zavarta, hogy a kiszemelt járgány nem éppen fiatal. Kitartását látva végül dédnagymamája, Bangó Margit volt, aki pontot tett az ügy végére, és meglepte az autóval a kis Tinát. A Drága családom sorozat forgatásának szünetében a művésznő elárulta, nagyon egyszerű oka volt döntésének.

„Gyálon lakunk, a kis Tina pedig Zuglóba jár iskolába. Nem örültem, hogy este egyedül vonatozott, mindig nagyon féltettem. Biztonságosabb autóval közlekedni.”

A dédnagymamai aggodalmat azonban így sem könnyű elűzni. „Természetesen aggódom a vezetés miatt is, hiszen egy nagymama mindig aggódik, de Tina nagyon jól vezet: nyugodt, nem kapkod, nem siet. Én is sokat foglalkoztam vele, segítettem, magyaráztam neki, hiszen már több mint 50 éve vezetek” - tette hozzá mosolyogva a művésznő.

Szerző RIPOST

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

life.hu

Íme, azok a csillagjegyek, akik kiváló anyává válnak

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 28.: Mély és nagyon erős érzések járnak át csütörtökön

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai