Létrehozva: 2021.01.27.

Bódiék meghúzták a nadrágszíjat! Mi vezetett ide?

Egyre szűkebbre húzza Bódi Guszti és Margó a nadrágszíjat, úgy érzik, máskülönben nem lehet vigyázni arra, ami körülveszi őket.

Nem értem azokat, akik azt mondják, hogy alig maradt lehetőségük. Azoknak, akik évek, évtizedek óta ebben a szakmában dolgoznak, kell hogy legyen egy biztos anyagi tartalékuk. Mi erre törekszünk Margóval, mert tudjuk, honnan jöttünk, mi­lyen mélyszegénységben élni. Ez az időszak inkább a spórolásról szólt, mint a költekezésről – meséli a Borsnak Guszti, aki a járványidőszak alatt sem feledkezett el azokról, akik segítették a karrierjüket

Galambos Lajost és Körmendi Tamást is felhívtuk Margóval, hogy megköszönjük nekik, hogy itt tarthatunk. Meglepődtek, pedig szerintem ebben nincs semmi meglepő. Ha ők nem lennének, mi sem tartanánk ezen a szinten – tette hozzá Guszti.

Bódiék úgy érzik, maximálisan alkalmazkodnak a jelenlegi helyzethez, amiben az is segíti őket, hogy számukra a család az első.

Minket a tradíciók összetartanak. Mindenki tudja, mi a dolga, törődünk egymással, figyelmesek vagyunk. Margó főz, mos takarít, és csodálatosan neveli a gyerekeket, unokákat. Mellette pedig nagyszerű előadóművész. Én viszem a férfi dolgát, és nem utolsósorban nincsenek egymás iránt elvárásaink. Ha kimaradok a srácokkal, akkor sem fogad itthon egy sárkány. Ő pedig nem igényli, hogy a barátnőkkel egy kávézóban ücsörögjön. Egy szóval nem akar több lenni nálam. Nincs versengés, hogy le­győzzük egymást – meséli büszkén Guszti.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Izraeli rakéta csapást mért Iránra

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője

SZTÁR

Hoppá! Összejött az Exatlon két sztárja?

SZTÁR

Mága Zoltán végre visszakapta, amit a csalók elvettek tőle

SZTÁR

Mi történt? Csobot Adél egyedül hagyta el az országot