Létrehozva: 2018.11.20.

Boros Misi és Miklósa Erika is lelkesedik a Magyar Zene Házáért - VIDEÓ

Milyen lesz a Magyar Zene Házában az élményalapú zenei nevelés? Boros Misi a Virtuózok gyõztese és Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes már most lelkesedik!

"A Magyar Zene Háza egy olyan intézmény, ahol tényleg lehetőség van arra, hogy az ember a bőrén keresztül tapasztalja meg, azt, hogy milyen varázsa van az élő zenének. Az egy más rezgés, abban minden benne van, maga az élet" – mondta Miklósa Erika.

Boros Misi nagyon lelkes, hogy mindenféle hangszert ki fog tudni majd próbálni, ezért úgy gondolja, hogy az osztálytársaival gyakran meg fogják látogatni a Magyar Zene Házát.

Évek óta zajló komoly szakmai munka eredményeként a Magyar Zene Háza élményalapú zenei nevelést támogató tartalmi koncepciót álmodott meg, mely a saját élményeken keresztül ösztönzi a zene szeretetére és művelésére a közönséget, a legkisebbektől a legnagyobbakig. A Magyar Zene Háza építési munkálatai már a nyár végén megkezdődtek Sou Fujimoto japán sztárépítész tervei alapján. Az új ismeretterjesztő központ várhatóan 2020 végén nyitja meg kapuit a látogatók előtt, mely egyben Budapest egyik ikonikus épülete is lesz.

Zenészek, múzeumpedagógusok, zenetörténészek és látványtervezők garmadája dolgozik évek óta a Magyar Zene Háza kiállítási és edukációs programján, hogy az élményszerűen, játékosan szólítsa meg a mai kor látogatóit. Az oktatási, múzeumi intézményként és koncerthelyszínként is funkcionáló páratlan intézmény a tervek szerint 2020 végén nyitja meg kapuit. A Magyar Zene Háza felépítésével egy olyan élményalapú zenei ismeretterjesztő központ jön létre, amely a klasszikus és a könnyű zene terén egyaránt megkerülhetetlen lesz az alapfokú zenei oktatásban.

„A Magyar Zene Háza zenetörténeti állandó kiállítása a zene egyetemes nyelvét mutatja be,

a magyar dallamvilág, a hihetetlen gazdag népzenei kincsünk azonban hangsúlyosan lesz jelen, hiszen ez a mi élő zenei anyanyelvünk,

s ebből kiindulva kerülhetünk közelebb a zene világához. A földalatti szinten kialakított kiállítótérben a legmodernebb technika alkalmazásával mutatjuk be, hogy a zene valójában életünk minden pillanatában, a bölcsőtől a sírig jelen van, elkísér.  Nem csak a vájt fülűeknek készül ez a Ház, családokra, csoportokra, egyéni látogatókra, zeneértőkre és érdeklődőkre is készülünk. A kiállítótérbe lépve a látogató úgy érzi majd, mintha egy, a zene történetéről szóló filmbe csöppent volna, amely a zenének a társadalomban, a kapcsolatokban, és a mindennapjainkban betöltött szerepéről szól. Sétára hívjuk a látogatót, végigvezetjük egy rendkívül szép történeten, és bízunk benne, hogy a végére kedvet kap, hogy elmenjen a Müpába, a Zeneakadémiára, az Operába." – foglalta össze a célokat Batta András, a Magyar Zene Háza szakmai munkacsoportjának vezetője.

A zenei csodák palotájában mindenféle zene megszólal majd a gregoriántól Eötvös Péterig, a népzenétől a cigányzenén át a jazzig, a Beatlestől az LGT-ig, minden, ami értékes zene. A Magyar Zene Háza attól lesz egyedi, hogy itt egy helyen összpontosul a kiállítás, az élő zene és a zenepedagógia hármasa. Az állandó kiállítás tematikus sétákkal, átélhető, bejárható hangélményekkel, ritmusokkal, az egyetlen hangtól a többszólamúság értelméig, a szív dobbanásának alapritmusától az összetettebb ritmusvilágig számtalan felfedeznivalót kínál.

Az intézmény ugyan várhatóan 2020 év végén nyitja meg kapuit, az általa képviselt zeneélmény már felfedezhető az érdeklődők számára. A Magyar Zene Háza Hangműhely rendezvénysorozat keretében például az intézmény az A38 Hajóval együttműködésben szervez változatos programokat, közös zenei élményeket az óvodás és kisiskolás gyerekeknek és persze a szülőknek és a nagyszülőknek is. A Magyar Zene Háza a nyitásig további foglalkozásokkal várja a széles közönséget külső programjain.

A japán sztárépítész Sou Fujimoto által tervezett ikonikus épület, a Hungexpo lepusztult irodaházainak helyén már javában épül. A természet és az épített környezet egyensúlyára különleges hangsúlyt helyező Magyar Zene Háza légies, nyitott és átjárható épület lesz.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij beismerte, hogy óriási a baj, közel a vég

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

magyarnemzet.hu

A Hertha már tárgyal Dárdai Pál utódjával, a berlini szurkolók kiakadtak

life.hu

Pázsit helyett, kavics nélkül: talajtakaró növények a kertben

magyarnemzet.hu

Ha utánvéttel rendeli meg a csomagjait, jobb, ha szemmel tartja a futárt

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője

SZTÁR

Hoppá! Összejött az Exatlon két sztárja?

SZTÁR

Mága Zoltán végre visszakapta, amit a csalók elvettek tőle

SZTÁR

Mi történt? Csobot Adél egyedül hagyta el az országot