Létrehozva: 2020.07.19.

A nászútról már hárman térhetnek haza Caramelék

Az énekes és felesége már egy ideje tervezgetik a családbővítést és remélik, a mesés környezetben végre össze is jön a kistesó.

Caramel és Szilvi öt évvel ezelőtt mondták ki egymásnak a boldogító igent, de akkor nem utazhattak nászútra, hiszen kislányuk alig múlt egyéves. Amikor aztán a pár rászánta magát, hogy bepótolják a közös utazást, kiderült, hogy szemük fénye akut limfoid leukémiában szenved, így természetesen szó sem lehetett a nászútról.

Fotó: Szilágyi Szilvi / Instagram

Szofi megharcolt a kórral és mostanra minden jel szerint újra egészséges, így Caramel és Szilvi újra tervezhették a nászútjukat. Idén márciusban utaztak volna a Maldív-szigetekre, de a koronavírus-világjárvány közbeszólt, így le kellett mondaniuk az álomútról.

Ha minden jól alakul, házasságkötésük ötödik évfordulóján útra kelhetnek és eltölthetnek egy csodálatos hetet a mesés szigeten, ahol reményeik szerint megfoganhat Szofi testvére is.

„Bevallom, szeretném átélni, milyen pár nyugodt idilli nap, amikor csak egymásra koncentrálunk Ferivel. Főleg, mielőtt kétgyermekes anyuka leszek. Mi készen állunk a kistesóra, de eddig még nem sikerült. Szofi nyomaszt is eleget a témával, nap mint nap felhozza, mert már nagyon szeretne testvért, de nem tudom sürgetni a dolgokat. Jön a baba, ha itt az idő, és lehet, épp az utazás fog segíteni...”- mondta a Bors Extrának Szilvi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

vg.hu

Navracsics megmutatta a vonalat, ami ketté tépte Magyarországot

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

vg.hu

Kétmilliárdból újul meg a Hévíz-Balaton repülőtér

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője