Nyílt levélben búcsúzik Damu Rolandtól egy közeli barát

„Őszintén szólva máig nem tudom, hogy igaz barát volt, vagy csak nagyon jó színész, aki az őszinte barátot is vidáman el tudta játszani.”

barát

búcsú

Damu Rolandnak a börtönévek után nem sok barátja maradt, abban pedig még kevesebben hittek, hogy van számára visszaút a színpadra. Kevesek megpróbálták őt segíteni, így jöhetett létre az Én és Én című önálló estje, ami végül csak néhány előadást élt meg, mivel nagyon kevés érdeklődőt vonzott.

Jeney Attila az Arany Oroszlán Klub és Kulturális Egyesület tagja ott volt a próbákon, együtt dolgozott a december 27-én koronavírusban elhunyt Rolanddal. Attila most egy rövid, de annál érzelmesebb üzenetben búcsúzott el a színésztől:

Hogy ki volt Damu Roland?

Mint sokan mások “a Damu” is Mikus Vili jóvoltából keveredett hozzánk. A színházak nem álltak szóba vele, szinkron lehetőséget nem kapott, végül elvállalt mindenféle kétes munkát, de nem mondott le arról, hogy színész legyen. Valami rendező haverjával összeállítottak egy darabot minden bizonnyal azért, hogy felhívja magára a figyelmet, és egy kis pénzt is keressen.

Egyik sem jött össze

A próbákat követő bemutatón az ilyen-olyan beharangozók ellenére minimális volt az érdeklődés, anyagilag olyannyira teljes volt a csőd, hogy az apró színház rögtön kivonult mögüle.

Roland nem esett kétségbe, folytatta az innentől ingyenes előadásokat a rajta kívül háromszemélyes (Mikus, Tihanyi, Jeney) stábbal, ahol a nézők legfeljebb az ismerősei, haverjai voltak, az adományokból befolyt “bevétel” a nullához konvergált.

Végül ennek is gyorsan vége lett, abbamaradtak az előadások, néhányszor még megjelent a körünkben, majd végleg eltűnt.

Roli 2019 novemberétől nagyjából három hónapig tartózkodott a nálunk. Jó haver volt, jókat beszélgettünk, és miközben felvettük néhány előadását sokat tanultunk tőle. Legyen itt néhány tétova gondolat, némi emlék:

Irtózatosan meggyőző tudott lenni. Például az egyik próbán, amikor itt volt talán az RTL stábja, a riporternő felé fordulva egyszer csak nagyon fenyegetően megkérdezte, Na mi van, nem tetszem?! Szegény nő irtózatosan megrémült, csak rebegte, de igeeen… pedig a jelenet az előadás része volt.

Borzasztó jól kommunikált a hallgatósággal. Nagyon pontosan tudta, mikor lehet és kell bevonni a közönséget az előadásba, mit lehet kihozni az éppen jelenlevő publikumból úgy, hogy ne legyen senkinek kínos például a közös éneklés (vagy a farkasordítás).

Fegyelmezett volt. Az egyik előadáson a már csak kétfős stábon kívül hárman(!) voltak. Teljesen elkeseredve, de végig játszotta a darabot úgy, hogy a kiábrándultságából semmit nem lehetett észrevenni.

Ügyesen gitározott valami fordított állással, és jól is énekelt.

Őszintén szólva máig nem tudom, hogy igaz barát volt, vagy csak nagyon jó színész, aki az őszinte barátot is vidáman el tudta játszani.

Néha egy-egy TV stáb ellátogatott a próbákra, és riportot is készítettek vele természetesen. Előre, pontosan megmondta, hogy a vágott anyagban piszkosul nem arról lesz szó, amit ő szeretne elmondani, hanem a börtönről, balhézásról, erőszakoskodásról. Igaza lett. Kiábrándító.

Amúgy a balhéiból senkinek nem lett maradó sérülése, másokkal ellentétben mégis mindent elvettek tőle.

Rimánkodott, hogy fogadják el. Erről szólt az Én és én című darab, melyben igyekezett megmutatni, hogy a festék, a rákent máz alatt egy adni akaró és képes valaki rejtőzik, aki képes és hajlandó a változásra.

Nagyon zavarta, hogy azok a színészek, rendezők, kollégák, akik egyébként szerették, sem álltak ki mellette.