HŰHA

Gáspár Zsolti roma lagzit szervez Demcsák Zsuzsának

Zsolti nagyon szeretné, ha Zsuzsa és Krishan minden barátja és persze a szeretteik is ott lehetnének a bulin, amit ő rendezne a párnak kárpótlásul.
  • Szerző: Buster

Demcsák Zsuzsa ugyan áprilisban esküdött örök hűséget indiai származású szerelmének, de akkor nem ülhettek igazi lakodalmat, hiszen a koronavírus-járvány miatt csak szűk családi körben ünnepelhetett. Jóbarátja, éppen ezért szeretné kárpótolni a párt…

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Gáspár Zsolti igazi jó barát, akinek fontos, hogy szerettei boldogok legyenek. Ezért döntött úgy, hogy kézbe veszi az irányítást és megszervezi Demcsák Zsuzsa és Krishan álomlakodalmát, ahol a műsorvezető együtt mulathat szeretteivel és barátaival. Zsoltiéknál Nógrádmegyerben bőven van hely és házaspár vendégeit minden földi jóval el tudja halmozni, hiszen az idősebb Gáspárnak saját pálinkája van és persze disznókat és birkákat is tartanak.

Zsolti fejben már mindent eltervezett és a birkát is kiválasztotta, amit feláldoz majd a Zsuzsához fűződő barátságuk oltárán. „Tudom, hogy Zsuzsi nagy lakodalomról álmodott és bizony meg is érdemli. Ott bábáskodtam a kapcsolatuk legelején Ázsiában, ahol vele és a férjével is szoros barátságba kerültem, így a szívemen viselem a sorsukat. Mi lehetne szebb gesztus a részemről, minthogy megrendezem nekik az álomlakodalmukat, ahol együtt mulathatnak mindazokkal, akik fontosak a számukra?!„- tette fel a kérdést Zsolti.

Fotó: Ripost

„Mi romák nagyon értünk a mulatsághoz, így Zsuzsi abban biztos lehet, hogy megadom a módját az ő lakodalmának is. Eljönnek ide Nógrádmegyerbe és más dolguk sem lesz, mint enni, inni és táncolni pirkadatig! A fater pálinkája megadja a hangulatot, és persze a tiszteletükre levágok egy birkát is, amit nyársra húzok és megsütök” – ígérte Gáspár Zsolti, aki szerint Krishan is élvezni fogja a sokadalmat.

„Krishan és én egy vérből valók vagyunk, még ha olyan messze is születtünk egymástól. Benne is ott van az a virtus, ami bennem, szóval biztos vagyok benne, hogy hatalmasat bulizik majd nálunk” – szögezte le Zsolti, aki természetesen szívesen látná a lakodalomban Krishan Indiában élő rokonait is.

A megkereste Demcsák Zsuzsát is, hogy megtudjuk, mit szól Gáspár Zsolti ötletéhez. A Life TV-n visszatérő műsorvezető hallhatóan örült barátja felajánlásának, de közölte, hogy továbbra sem szeretne nyilatkozni a magánéletéről, így az esetleges bulit, majd Zsoltival beszéli meg.

Rengeteg akadályt győzött le a szerelmük

Demcsák Zsuzsa 2019 tavaszán, az Ázsia Expressz 2 forgatásai alatt ismerkedett meg Krishannal, aki a stáb tagjaként dolgozott a produkcióban. Szerelmük olyan erősnek bizonyult, hogy a férfi már Indiában lábcsókkal illette a műsorvezetőt, ami a hagyományaik szerint az örök elköteleződés jele. A pár a forgatások után együtt töltött egy romantikus hetet Ázsiában, majd Zsuzsa hazautazott. Krishan nem sokkal később felszámolta indiai életét és Magyarországra költözött szerelméhez és szinte azonnal szervezni kezdték az esküvőjüket. Nem volt könnyű dolguk, mert először a hazai, majd az indiai bürokráciával kellett megküzdeniük. Kapcsolatuk kiállta a próbatételeket és végül idén áprilisban szűk családi körben sikerült kimondaniuk a boldogító igent.

 

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Nincs karácsony töltött káposzta nélkül – klasszikus recept a Mindmegettétől

Ripost előfizetés banner

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?