Létrehozva: 2019.11.16.

Déri János miatt bukta fél évnyi fizetését Rózsa György

A legendás tévések, bár jó barátok voltak, sosem késlekedtek, ha egy kis borsot törhettek egymás orra alá.

Rózsa György napokban megjelent Nem Kapcsoltam… című életrajzi könyve több okból is letehetetlen. Egyrészt a műsorvezető legenda összetéveszthetetlen humora miatt, másrészt mert beenged minket azokba az évtizedekbe, amikor valódi tévés szupersztárok születtek.

A Kapcsoltam, a LEG-LEG-LEG a TOP Show, vagy éppen a Zsákbamacska emblematikus arca sosem hallott történetek tucatjait vetette papírra. Köztük olyan karakterekről is, mint a 1992-ben elhunyt Déri János, aki egy alkalommal keményen „megbüntette” tévedéséért.

„A 80-as évek első felében egy országos játékot rendezett a Magyar Televízió. Én voltam a játékvezető. Élőben kapcsoltuk a vidéki helyszíneket, ahol 5-5 fős csapatok küzdöttek a fődíjért. Az egyik helyszínen, Tokajban Jancsi volt a riporter. Nagyszerű, de veszélyes kolléga volt. Minden hibát észrevett és szellemesen, de kegyetlenül visszavágott. Az egyik kérdésnél nem fogadtam el a tokaji csapat válaszát. Erősködtek, hogy a megoldásuk jó, de én ragaszkodtam a papíromra írt felelethez. Abban maradtunk, ha mégis helyes a válaszuk, vigaszdíjként megajándékozom az öt játékost egy-egy üveg jó bórral”

- idézi fel könyvében a tanulságos történetet Rózsa György, aki miután bebizonyosodott, hogy tévedett, nem hitt a szemének, hiszen Déri János már meg is vette a beígért borokat…

Fotó: MTI

„A kamera kinyitott és a tágabb képen megmutatta az öt üveg bort. De milyen bort! Nemes penésszel befont, fakalitkában tartott, muzeális borok voltak! Ilyet csak a királyok isznak! A pontos összegre már nem emlékszem, de arra igen, hogy körülbelül félévnyi tévés fizetésem ráment. Mit mondjak, azokban a napokban nem Déri volt a kedvencem…”

- meséli a legendás műsorvezető. Hogy mi történt ezután, az kiderül a Ripost napilap szombati számából.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

ripost.hu

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

vg.hu

Keserédes üzenetet kapott a forint: lesz itt még rosszabb, mielőtt jöhet a fellángolás

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője