Létrehozva: 2020.06.08.

Egy kerti WC miatt bukott milliókat Szilágyi István özvegye

Bár ma már hihetetlennek tűnik, de a Szilágyi házaspár egykor igencsak jómódúnak számított. Olyannyira, hogy be is kerültek egy „elit klubba”, amelynek tagjai meghívást kaptak az apró dunai szigetre, amit még ma is a gazdagok szigeteként emlegetnek a környékbeliek. A Ripost megtalálta a mesés környezetben lévő Szilágyi-telket…

Néhány nappal ezelőtt Szilágyi István özvegye megemlítette lapunk munkatársának, hogy férjének volt egy különleges telke a Duna fő ágában Szigetmonostor és Dunakeszi között található aprócska szigeten.

Fotó: Markovics Gábor

A Szürkő-sziget múltja igencsak kacifántos, ahogyan az is, ahogyan többek között Szilágyi István is kapott rajta egy parcellát. Dr. Petrik Béla szabómester 1956-ban vásárolta meg a szigetet a szovjet hadseregtől, akik korábban tank-összeszerelő üzemet működtettek a területen.

Fotó: Markovics Gábor / Ripost

A kora Robin Hoodjaként is emlegetett furcsa figura sok évig remeteként élt itt, majd 1965-től kezdve a környéken máig is rendszeres áradások miatt magas lábakon álló víkendházakat kezdett építeni a szigetre, amit ötven „eszmei hányadra” osztott és azokat a terület rendben tartásáért cserébe kiadta használatra az általa válogatott „rendes embereknek”. Ők kivétel nélkül a jobb módban élők közül kerültek ki. Köztük volt Szilágyi István is, aki családjával rendszeresen töltötte a nyarakat Szürkőn.

Fotó: Markovics Gábor / Ripost

A Ripost bejutott a szigetre, ahol alig néhány bérlő tartózkodott, de egyikük, aki jól ismerte a Szilágyi családot, megmutatta nekünk, melyik területről is beszélt Joli néni. A férfi ráadásul mindjárt milliós ajánlatot is tett a telekre, ám a Ripost által megkeresett ügyvéd, a helyi önkormányzat jogi képviselője nem szolgált jó hírekkel.

„Szilágyi István valóban rendelkezett bérleti joggal a szigeten, de itt különleges jogviszonyok vannak, hiszen kormányrendelet szabályozza, hogy minden magyarországi sziget az állam tulajdona. Ennél fogva a bérleti jog nem örökölhető, csak abban az esetben, ha a területen áll bármilyen felépítmény. Mivel a művész úr telkén egykor álló kabinszerű épület már évek óta összedőlt, így a terület visszaszállt az államra, vagyis nem értékesíthető a bérleti jog” - mondta lapunknak dr. Horváth P. András, akitől azt is megkérdeztük ezután, hogy ha például egy kerti WC állna még a 100 négyzetméteres telken, Joli néni a hagyatéki tárgyalás után értékesíthette volna azt, vagyis könnyebbé tehette volna az életét.

Hogy mit mondott Joli néni és a telekszomszéd, elolvashatod a Ripost napilap hétfői számában!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter nyilvánosan gúnyolódott Varga Judit saját bántalmazásáról szóló drámai vallomásán - videó

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Pintér Attila elmondta véleményét a magyar válogatott Eb-esélyeiről

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai