Létrehozva: 2020.08.20.

Egy probléma szülte a magyar sikerfilm slágerét

Gábrielre és bandájára egy koncerten figyelt fel a Pesti balhé rendezője, aki azonnal tudta, ugyanezt szeretné látni az alkotás egyik fontos jelenetében is.

Már látható a hazai mozikban a Mészáros Béla, Petrik Andrea főszereplésével készült vígjáték, a Pesti balhé, amelyet eddig már több mint 50 ezren néztek meg a július végi premier óta. Még a forgatás idején a rendező, Lóth Balázs a zeneileg is sokszínű film kiemelten fontos jelenetéhez keresett egy exkluzív színvonalat képviselő magyar zenekart, amely a világ bármely pontján játszhatna egy aukció elegáns közönségének. Az alkotók a Farkas Gábriel Band egyik koncertjén eszméltek rá, hogy pont az általuk megálmodott zenekart látják a színpadon. Gábriel és jazz triója örömmel fogadta a felkérést, és végül kalandos körülmények között – csak a produkció kedvéért – még egy eredeti betétdalt is írtak a filmhez.

„Azzal keresett meg minket a produkciós stáb, hogy a film egyik jelenetéhez ránk van szükségük, akikről abszolút hihető, hogy egy elegáns fogadáson zenélnek a világ minden részéről érkező közönségnek. Nagyon izgalmasnak tartottuk a felkérést, amely eredetileg annyiból állt volna, hogy alakítsuk saját magunkat és játsszunk el a repertoárunkból egy klasszikus jazz dalt. Mi a „Step In Out With My Baby”-t ajánlottuk” – mesélt Gábriel a kezdetekről.

A tervek szerint az énekes és zenésztársai stúdióba vonultak, hogy feljátsszák az említett dalt és egy másik nótát, amely a filmben szerepelni fog. Azonban három nappal a felvételek előtt kiderült, van egy nem kicsi megoldandó feladat.

„Az általunk kigondolt és a produkció által elfogadott dal szerzője Irving Berlin 1888-ban született, emiatt egyértelműnek tűnt mindenki számára, távozásához képest eltelt már annyi idő, hogy a jogosítás egyszerű folyamat legyen. Azonban pár nappal a stúdióba vonulás előtt jött az infó, hogy a szerző bizony 101 évet élt, emiatt a jogi procedúra bonyolult és igen hosszadalmas lenne. Megoldást kellett találni. Ha nincs használható dal, akkor majd lesz! Ekkor dobtuk be az ötletet, hogy mi bizony írunk egy angol nyelvű eredeti betétdalt a film kedvéért” – mondta mosolyogva az énekes.

Így született meg a „Get a life”, amely a formáció tagjainak első közös szerzeménye. A nótához a Pesti Balhé stábjával koprodukcióban most készült el a videoklip is:

Így lesz egy gondból briliáns megoldás...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője