Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.10.07.

Egy ruhaméretet fogyott Marsi Anikó

Tánclépésben kell eljutniuk a döntőig, mégsem könnyed szórakozás a TV2 Dancing with the Stars című show-ja a résztvevők számára. Olyannyira nem, hogy többen már a felkészülés során kilókat fogytak, mások olyan izmaikat fájlalják, amelyeknek eddig a létezéséről sem tudtak.

Marsi Anikó:

– Egy pár napig a jobb oldalamat kissé megviselték a forgatások, pörgetések. De a táncpartnerem, Gábor legutóbb a próbára hozott egy elektromos masszírozó gépet, így sokkal jobb lett a helyzet. A táncoscipőt is szoknom kellett, de szép lassan belerázódom mindenbe. Az erőnlétem jó, szuflával bírom a próbákat, hiszen régóta mindennap futok, a speciális mozgásforma az, ami kihívás. Ennek köszönhetően egy ruhaméretet fogytam, 38-asról 36-osra.

Détár Enikő

– Folyamatosan izomlázam van, ennyit a főiskolán sem táncoltam. Hogy fogytam-e? Kevesebbet, mint szerettem volna. Baranya Dávid fantasztikus tanár, olyan technikai elemekre is rá bírt venni, amilyeneket én már nem vártam volna el magamtól. Olyan mozdulatokra, melyeket soha nem csináltam, de nem is gondoltam, hogy alkalmas még rá a testem. A korosztályomnak bátorítást adhat, hogy 40–50 év felett is képesek vagyunk fejlődni, új dolgokat megtanulni.

Pásztor Anna

– Táncoltam régebben, de a standard és latin táncok épp oly messze állnak tőlem, mint bárki mástól. Ez egy nagyon új feladat, de minden percét élvezem, pedig olyan helyeken van izomlázam, mint még soha. Minden csodálatom a táncosoké, akiknek szinte minden egyes sejtje külön mozog a zenére és olyan szinten uralják a testüket, hogyha a közelébe jutok, már boldog leszek.

Istenes László

– A tánc elképesztően kemény sport. Az egész testet átmozgatja, az elmúlt hetekben mindenhol izomlázam van. Gyerekkorom óta állandóan sportolok, de ez valami egészen más. A heti ötször háromórányi próbának köszönhetően fogytam három kilót, ami azért érdekes, mert az elmúlt harminc évben nem változott a súlyom.

Gelencsér Timi

– A tánc során folyamatosan teljesen más pózban tartom a testem, mint a hétköznapokban. Az első próbák alatt nagyon kifogott rajtam a standard táncoknál megszokott speciális fejtartás. Annyira fárasztó volt, hogy három napig fájt a nyakam, alig tudtam megmozdítani a fejem. Sokat sportolok, de ez teljesen más mozgás. Így küzdök az izomlázzal, de nagyon élvezem ezt az új kihívást.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Csodagyőzelemmel avatta fel a hokiválogatott a csodás Alba Arénát - galéria

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője

SZTÁR

Hoppá! Összejött az Exatlon két sztárja?

SZTÁR

Mága Zoltán végre visszakapta, amit a csalók elvettek tőle

SZTÁR

Mi történt? Csobot Adél egyedül hagyta el az országot