Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.10.29.

El kell hagynia a budai luxusvillát Vajna Tímeának: már javában pakol

Az emlékek miatt nincs könnyű helyzetben Vajna Tímea.

Andy Vajna halála után csak egy évig maradt a budai villában a fiatal özvegy, aki január végén végleg bezárja maga mögött az ajtókat, majd az Egyesült Államok felé veszi az irányt. Vajna Tímeának ennyi idő kellett ahhoz, hogy el tudjon búcsúzni a néhai kormánybiztossal közös otthonától, amelyben 2013 óta laktak, illetve hogy felkészüljön a Los Angeles-i életre. A kétszintes, kétezer négyzetméteres ingatlanban ugyanis hiába van meg minden luxus, az özvegy nem érezte jól magát egyedül.

Fotó: Ripost

„Hiányozni fog a villa, hiszen életem legmeghatározóbb éveit töltöttem ott Andyvel, most viszont próbálok arra törekedni, hogy amit még közösen megálmodtunk, azt már csak az ő emléke miatt is folytassam és megvalósítsam” – erősítette meg a Blikknek a hírt az özvegy, miszerint hamarosan véget ér a lakásbérleti szerződése, amely kapcsán jelezte: nem hosszabbít.

Tímea jelenleg is csomagol, hiszen jövőre már Los Angeles-i lakos lesz. Ugyan január végéig szól a megállapodás, sok ideje már nincs, hiszen novemberben az Egyesült Államokba utazik, ahonnan csak jövő év elején tér vissza Budapestre – átmenetileg.

Az ünnepeket Amerikában töltöm egyedül, és már most rettegek tőle, ráadásul az állampolgárság megszerzése miatt egy évig nem is jöhetek majd vissza Magyarországra. Szerencsére Los Angelesben sem leszek teljesen egyedül, mert ott vannak Andy barátai, akikkel én is jóban vagyok, így ha kérdésem van vagy tanácsra szorulok, lesz kihez fordulnom” – újságolta az özvegy.

Vajna Tímeának ismerősei ugyan akadnak majd a tengerentúlon, de saját lakása vagy háza egyelőre nincs.

„Egy ideig átmeneti megoldás lesz, ugyanis nincs Los Angelesben saját ingatlanom, de bízom benne, hogy ez egy éven belül megoldódik. A hagyatéki tárgyalás még folyik, a neheze hátravan, így még én sem tudom, mi lesz a sorsom” – tette hozzá Tímea, aki az amerikaiakkal is megismertetné a fánkjait, azaz Los Angelesben is nyitna egy fánkozót.

Sőt azon dolgozik, hogy tető alá hozzák a Puskás-filmet, amit Andy Vajna álmodott meg a halála előtt.

„Jó, ha az ember több lábon áll, ezért szeretnék az ingatlanbizniszbe is beszállni, folytatnám a színiiskolát és különböző alapítványoknak segítek majd” – osztotta meg terveit Vajna Tímea.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője