Létrehozva: 2020.11.26.

Életében először ölt Ambrus Attila: A csapatért tette... – Videó

A piros csapat tagjai már idejét sem tudták, mikor ettek utoljára meleg ételt. A Viszkis ezért úgy döntött, kést ragad...

Talán a leginkább attól tarthattak a Farm VIP versenyzői, hogy nem jutnak majd elég ételhez, hiszen többnyire maguknak kellett megtermelniük a napi betevőt a játék alatt.

Ráadásul az a csapat, amelyiknek a pajtában kell töltenie az idejét, még inkább hátrányban van, hiszen kevesebb alapanyag áll rendelkezésükre, mint a farmházban élőknek. A csere óta a piros csapat él nehezebb körülmények között és számukra most jött el a nehéz döntések ideje.

Ambrus Attila ezért elhatározásra jutott és Vasvári Vivivel az oldalán meglátogatta a tyúkólat, ahol egy kakasra és egy tojóra esett a választásuk. A Viszkis ugyan még sosem vágott háztájit, a csapat érdekében kést rántott...

Csak a madarak nem örültek az önfeláldozó gesztusnak...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Oroszország építi a szankcióbiztos kereskedelmi útvonalakat

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője