Létrehozva: 2021.12.06.

Elhunyt Kóbor János

Az Omega énekese 78 éves korában örökre lehunyta szemét.

Kóbor János Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar énekes, becenevén „Mecky”, az Omega énekese 78 éves korában örökre lehunyt a szemét.

Fotó: Nemzeti Sport/Földi Imre

Budapesten született id. Kóbor János és Reinauer Éva gyermekeként. Eleinte sportoló szeretett volna lenni, szép eredményeket ért el gátfutásban, azonban egy sérülés miatt kénytelen volt lemondani a sportolói pályáról. Anyai nagyapja és nagybátyja építészek voltak, emiatt döntött úgy, hogy ő is építésznek tanul.

Első együttesét a József Attila Gimnázium tanulójaként alapította osztálytársaival. A hangszereket sorsolással választották ki, Kóbornak a ritmusgitár jutott, a bőgős, basszusgitáros Varsányi István lett, a dobos pedig Laux József (ő volt az egyetlen, akire nem sorsolással osztották a hangszerét). Később Laux a Benkó Dixieland Bandhez került, Kóbor és Varsányi pedig megalapították a Ciklon együttest, többek között Kovacsics András szólógitáros társaságában.

Mivel állandó fellépőhelyet nem sikerült szerezniük, -ben Kovacsiccsal és Varsányival együtt kiszemelték a Próféta együttest és elhatározták, hogy egyenként bekerülnek oda. A tervüket sikerült megvalósítaniuk, majd ősszel a Próféta utódjaként létrejött az . 1964-ben csatlakozott a volt osztálytárs Laux is. Kóbor János
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt Énekesi pályafutása szinte teljesen az Omegához kötődik, ugyanakkor az Omega-stúdióban számos lemez készítésében vett részt producerként, zenei rendezőként, hangmérnökként. Első közreműködése más produkcióban a budapesti és kassai koncertje volt 2009-ben, ezzel Klaus Meine és Rudolf Schenker 1994-es vendégszereplését viszonozta. 2010-ben elkészítette az Omega Rhapsody albumot, amit szólóalbumként harangoztak be, de címéből is kitűnik, hogy nagyban az Omegához kapcsolódó anyagról van szó. 2011-ben élőben is bemutatták a művet. 2012-ben megjelent magyar változata is az Omega Szimfónia & Rapszódia dupla albumon, majd 2013-ban az Omega Oratórium album következett, amelyet templomi koncerteken mutattak be élőben. A bátaszéki templom tornyának felújítására ez motivációként hatott. 2014-ben Kóbor régi vágya teljesült – koncertet adhatott a rendszerváltás 25. évfordulójának tiszteletére a Hősök terén. A koncerten fellépett a Scorpions is, Kóbor együtt énekelte a Wind of Change-t Klaus Meinével. 2018-ban A Dal című műsor első válogatójának extra produkciójaként kivételesen nem az Omegával lépett fel: a Balkan Fanatikkal közösen adta elő a Régi csibészek feldolgozását. Ugyancsak kivételes alkalom volt vendégszereplése Demjén Ferenc év végi koncertjén 2019-ben: három Omega-dalt adott elő, valamint duettben a Sohase félj című Demjén-dalt. Utóbbiról készített egy saját demófelvételt is, aminek videóját az Omega Facebook-oldalán tették közzé.
Első feleségétől egy fia született (Dániel, 1976), aki technikusként dolgozik. 2008 júliusában másodjára nősült, a nála 23 évvel fiatalabb Deme Zsókát vette el Balatonaligán, akitől egy lánya (Léna, 2007) született. Dániel révén egy unoka (Hanga Szófia, 2019) nagyapja. A Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett építészmérnöki diplomát, azonban sosem dolgozott ezen a területen. Hobbija a vitorlázás volt, amit Balatonaligán űzött, de nem versenyszerűen, mert elmondása szerint nem szeret megszabott útvonalon haladni.
Őszinte részvétünk.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

vg.hu

Navracsics megmutatta a vonalat, ami ketté tépte Magyarországot

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

vg.hu

Kétmilliárdból újul meg a Hévíz-Balaton repülőtér

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője

SZTÁR

Hoppá! Összejött az Exatlon két sztárja?

SZTÁR

Mága Zoltán végre visszakapta, amit a csalók elvettek tőle

SZTÁR

Mi történt? Csobot Adél egyedül hagyta el az országot