Létrehozva: 2019.11.23.

Eszméletlen, mire készül a híres magyar ducimodell

Sirokai Diana 23 évesen felforgatja a világot! Szinte a semmiből bukkant elő a divatvilágban a gömbölyű magyar lány, aki a kifutók után most új terepen akar hódítani. Garantáljuk, hogy az egész világ elképedve nézi majd a magyar nehézbombázót!

Sokáig nem igazán ismerte a magyar közönség Sirokai Diánát, de ma már szinte mindenki tudja, hogy ő az a Londonban élő, gyönyörű magyar ducimodell, aki bátorságának köszönhetően elindult a világhír felé vezető úton.

Fotó: Sirokai Diana

Több, mint 1 millióan követik az Instagramon, ami egészen elképesztő ebben a műfajban. Dianát nemzetközi Insta-ismertségben magyarok közül mindössze Palvin Barbara előzi meg, neki 13 millió követője van. De már Dzsudzsák Balázsnak is „csak” 994 ezer – vagyis kevesebb, mint neki! Az pedig nem kétséges, hogy a dús idomú magyar lány fantasztikus karrierjét kivételes belső adottságainak köszönheti: abból csinált magának előnyt, ami mindenki szerint hátrányt jelent egy fiatal lány esetében.

Védelmébe vette a duci nőket!

Diána ugyanis világéletében túlsúlyos volt, és rengeteget piszkálták emiatt az iskolában a társai. Ám ő ahelyett, hogy depresszióba esett volna az alkata miatt, inkább modellnek jelentkezett és számítása bejött!

Fotó: Sirokai Diana

Közben pedig minden megszólalásával védelmébe vette a duci nőket és fennhangon hirdette, mennyire fontosnak tartja, hogy a nők elfogadják és szeressék saját testüket. Ő maga sosem szégyellte húsos idomait, és ez a magabiztosság csodálatos kisugárzással és erővel vértezi fel. Villámgyorsan elterjedt a szakmában a híre, két év alatt szinte berobbant XXL-es modellkarrierje. Még a New York Fashion week-en is hatalmas tapsviharral fogadta a közönség, nem csoda, hogy egy divatcég külön kollekciót tervezett a számára. De ami most jön, arra senki sem számított, sőt azt gyanítjuk, talán még ő maga sem!

Fotó: Sirokai Diana

Színésznő akar lenni – nemzetközi karrierrel

Így aztán hiába kérdezgettük Sirokai Dianától, hogy mi lesz számára a következő állomás divatfronton, meglepő módon egészen másról kezdett beszélni. „A folyamatban lévő ügyeket természetesen viszem, hiszen rengeteg a megbízásom és hát őrültség lenne veszni hagyni a tiszteletdíjakat, de gondolatban már egészen máshol járok és őszintén az energiáimat is másba fektetem. Most már biztosan tudom, hogy színészettel szeretnék foglalkozni, mégpedig egészen magas szinten.

Fotó: Sirokai Diana

Már el is kezdtem ez irányú tanulmányaimat, sőt több menedzserrel is felvettem a kapcsolatot” – meséli lelkesen Diána, aki rendkívül átgondolt módon nem azt az utat választja, mint az a maroknyi magyar színésznő, aki korábban nemzetközi karrierről álmodott.

Nem kuncsorog Hollywoodban

„Nagyon jól beszélek spanyolul, hiszen Tenerifén is jártam iskolába és mióta Londonba költöztünk, folyamatosan használom a nyelvet. Most, hogy kijelöltem magamnak az utat, rengeteget olvasok, folyamatosan spanyol filmeket nézek, no és filmpremierekre járok Spanyolországba. Sokat segít a barátnőm, aki híres színésznő Spanyolországban – az ő nevét egyelőre nem fedném fel. Viszont az biztos, hogy bemutatott a filmes szakma helyi krémjének, és őszintén nagyon bizakodó vagyok az eddig történtek alapján.

Még idén részt veszek Madridban egy fontos eseményen, ami sorsdöntő lehet a karrieremet illetően. De ha ez a vonal nem jön be, akkor sem fogok kétségbe esni, addig megyek előre, míg elismert színésznő nem leszek! Én ugyanis nem ismerek lehetetlent!”- zárta beszélgetésünket Sirokai Diana, aki emberségből és optimizmusból nálunk máris jelesre vizsgázott.

Rátalált a szerelem Nemcsak karrierje miatt áll válaszút előtt a gyönyörű Diána, hiszen úgy tűnik, hogy hosszú évek után tényleg rátalált az igaz szerelem. A magánéletét mindig is diszkréten kezelő modell ezúttal sem szeretett volna legfőbb titkáról beszélni, annyit azért elárult, hogy választottja egy nem szakmabeli amerikai férfi, akivel véletlenül találkozott és első látásra szerelemre lobbantak. Egyelőre távkapcsolatban élnek, de ez vélhetően nem lesz sokáig így. Ám az, hogy hol alakítják ki közös életüket, alapvetően függ Diána karrierjétől, attól, hogy melyik ország melyik színi iskolájában kezd tanulni. Sok tehát a kérdőjel, de a modell szerint egyik sem akadályozhatja boldogságukat.

 

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai