Létrehozva: 2018.09.24.

Fergeteges bulival nyitotta meg az őszt a Sláger TV és a Sláger FM

A hazai zenei élet szinte teljes palettája képviseltette magát a Sláger Party-n, amely a nagy bejelentések estéje volt.

Nagyszabású party-val nyitotta meg az őszt a Sláger csapata, amelyen egész este a nyolcvanas, kilencvenes évek legnagyobb slágerei csendültek fel.

Az eseményen részt vettek a hazai zenei élet jeles képviselői, zenei ikonok és legendák, akik örömmel vetették bele magukat a budapesti szórakozóhely pezsgő hangulatába.

A party-n részt vett többek között Péter Szabó Szilvia, Zséda, Sasvári Sándor, Varga Viktor, Kefír, Benkő László, Curtis, Zoltán Erika, a Sláger TV és a Sláger FM műsorvezetői valamint sokan mások.

Az eseményt Pordán Petra és Andrejszky Zoltán nyitották meg, de a Sláger FM vezérigazgatója Ürge Dezső is köszöntötte a vendégeket. Az est folyamán több nagy bejelentésre is sor került. Curtis elárulta, hogyan alakul zenei pályája a közeljövőben.

„Tele vagyok tervekkel, nem áll meg az élet az ősszel sem. Megkezdődtek a munkálatai az új lemezemnek, amit nem mással, mint Emilioval közösen tervezek. Nemrég közös dallal rukkoltunk elő, de egy közös lemezt is tervezünk. Bár csak négy-öt éve vagyunk barátok, nekem ő olyan, mintha a testvérem lenne. Mindig számíthatunk egymásra és nemcsak zeneileg, de emberileg is teljesen egy hullámhosszon vagyunk. Egy barát minden körülmények között barát kell, hogy maradjon. Tudom, hogy benne soha nem fogok csalódni és ő is számíthat rám bármikor. Jövőre egy zenekaros turné is a terveim között szerepel, így már most gőzerővel dolgozom azon, hogy 2019-ben minden tervem és elképzelésem valóra váljon" – árulta el Curtis a Sláger Party-n.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Építészetileg is különleges a sziklahasadékba épített kápolna

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

Ezek a legjobb húsvéti családi programok

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai