Létrehozva: 2020.09.28.

Folytatódik az Újratervezés: Edit a konyhában alszik, hogy segítse a gyermekeit

Hétfő este, a Bezár a bazár! után újabb évaddal folytatódik az Újratervezés. A TV2 sikerműsorában ezúttal is több család életét változtatják meg. Elsőként a három gyermeket egyedül nevelő Edit történetét ismerhetik meg a nézők.

Szerző Elekes Judit

Az Újratervezés második évadában az előzőtől eltérően hetente egy család életébe kaphatnak betekintést a nézők. A hétfői adásban a nézők megismerhetik Edit történetét: az asszony soha nem lehetett édesanya, három nevelt gyermekéért azonban tűzbe menne.

Fotó: TV2

„Saját gyermekem nem lehetett. Amikor az utolsó várandósságom is meghiúsult, akkor döntöttem úgy, hogy nem tudom gyerekek nélkül leélni az életemet. A nevelőszülőség számomra egy életcél. Hivatásomnak és kötelességemnek tekintem, hogy segítsek a gyerekeken” – mondta el az asszony, akinek különlegesen szoros a kapcsolata a nevelt gyermekeivel.

A tizenhat éves Brendon kétévesen, a tizenöt éves Noncsi négyévesen, a tizennyolc éves Anna pedig nyolcévesen került Edithez, aki a sajátjaként szereti mindhármukat. Mindent megtett és megtesz értük a mai napig. Edit célja az, hogy a három tinédzser semmiben ne szenvedjen hiányt: az asszony a konyhában alszik azért, hogy a gyerekeknek saját szobája lehessen.

Fotó: TV2

„Az én ágyam kint van a konyhában, ott is alszom. Elsősorban az volt fontos számomra, hogy az ő magánkuckójukat megadhassam nekik. Úgy érzem, hogy nekik is természetes, hogy egy család vagyunk. A mindennapokban szerintem meg sem fordul a fejükben, hogy ők nem az én gyerekeim vagy hogy ők nem testvérek. Ezt nem is éreztetik a külvilággal és egymással sem. Sokan nem is tudják itt, a lakóhelyünkön sem, hogy nincs köztünk tényleges vérségi kapcsolat” - árulta el Edit, akinek a családjával együtt hamarosan teljesen megváltozik az élete.

Az Újratervezés hétfőtől, a Bezár a bazár! után, 22.15-től látható a TV2 műsorán.

Sztárok is segítenek Az előző évadban 6 család élete változott meg a műsor segítségével, és a mostani epizódokban is számos izgalmas, érzelmes pillanatra és nem várt fordulatra számíthatnak a nézők. Az Újratervezés követői minden héten egy új család történetét kísérhetik nyomon, akik pénteken aztán be is költöznek újjávarázsolt otthonukba. A mostani szériában sok híresség is a jó ügy mellé állt, akik szintén láthatóak lesznek majd a műsorban. Emellett az Újratervezők olyan különleges álmokat is valóra váltanak, mint amikor az addig lakókocsiban élő háromgyermekes pár elfoglalhatta minden igényt kielégítő mobilházát, vagy a csapat megszervezte a korábban csak vágyaik között szereplő álomesküvőt.

 

Szerző Elekes Judit

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai