Létrehozva: 2020.07.03.

69 éves lett Pataky Attila: táltosként spirituális körével is ünnepelni fog

Pataky Attila még mindig kicsattanó formában van. A lelke már idős, de a test még fiatal.

Alig egy év választja el a hetventől Pataky Attilát, aki tegnap ünnepelte a születésnapját. Sok művész az ő korában már a nyugdíjra, visszavonulásra gondol, de ő ennél sokkal nyughatatlanabb természet.

„A 69-es szám nagyon fontos a számmisztikában, a tagok fordítottsága szerencsét hoz. Tudjuk, hogy a szexualitásban is fontos szerepet tölt be ez a szám, viccesen mondogattam is már, hogy erről az évről a szex jut eszembe. Komolyra fordítva a szót, elképesztő öröm, hogy ilyen sikerekig jutottam el, boldoggá tehetem a feleségemet és a gyerekeimet, meg persze a közönséget is” – mondta a Borsnak a zenész, aki idén két születésnapi bulit tart.

Két bulival is megünnepli a születésnapját az EDDA frontembere

Fotó: Bors

„A családi ünneplés azért is fontos lesz számomra, mert sok szerettemmel hosszú idő után most találkozom majd először, a járvány miatt hónapokig nem láttuk egymást. A másik bulit a spirituális barátaimmal rendezzük. Régi bölcsesség, hogy a családunkat kapjuk, a barátainkat azonban választjuk. Ez az én kis spirituális köröm hasonló gondolkodású emberekből áll. Aki ismer, tudja, hogy harminc éve táltos vagyok. Ezek az embe­rek a régi, történelmi időkben nagy tiszteletnek örvendtek, gyógyítók és papok voltak, akik kapcsolatban álltak a szellemvilággal. Ebből tanultam, illetve tanultunk meg mi is sok mindent, amitől egy sokkal teljesebb képet kaptam a világról. A bulit persze nem úgy kell elképzelni, hogy szellemet idézünk vagy lebegünk a föld felett, inkább egy finom házi pálinkáé lesz a főszerep” – fűzte hozzá.

Az örökifjú rocker márciusban még há­­romórás koncertet adott zenekarával az Arénában, ahol huszonéveseket megszégyenítő energiával énekelte az EDDA slágereket.

A nézôk nem érzékelhetik, hogy az énekes jövôre már hetven lesz

Fotó: Bors

„Lélekben idős vagyok, de a testem még mindig egy fiatalember vehemenciájával megy, dolgozik, él. Nem érzem a koromat, és nem is szabad, hiszen hamarosan újra koncertezhetünk. Rengeteg helyre várnak minket. A szülinapra visszatérve, a 60. volt a legmeghatározóbb szintén a számok miatt, mert a nővérem 66 éves volt, az édesanyánk pedig 88. A mai napig meghatódom, ha arra a napra gondolok, anyu milyen elképesztően boldog volt, a mai napig az a mosolya él az emlékeimben” – mesélte elhunyt édesanyjáról a zenész.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy, akiknek most nagyon kerülniük kell a konfliktusokat

ripost.hu

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel