Létrehozva: 2020.11.04.

Ábel Anita kiborult, többé nem képes együtt dolgozni a kollégájával

25 évvel ezelőtti szexkalandja miatt haragudott meg Kabát Péterre.

Ábel Anita és Kabát Peti évek óta kollégák, az ATV nézői örömére jókat poénkodnak és húzzák egymást a kamerák előtt. Legtöbbször a #Bochkor című műsorban láthattuk őket együtt, ám úgy tűnik, a közös szereplésnek vége.

A színésznő ugyanis megszakított vele minden kapcsolatot, miután értesült arról, hogy a Life TV-n futó Összezárva Hajdú Péterrel című műsorban Kabát arról mesélt, hogy 18 évesen egy buli hevében kétszer is sorba állt, s tizenhatodikként közösült egy lánnyal, aki az egyik ott lévő focista iránt érzett szerelme miatt egyezett bele az or­giába.

A Bors megkereste a tizenhatszoros válogatott exfocistát, aki nem szívesen beszélt a történtekről, kolléganője kiakadására, s mindennemű munkakapcsolatuk megszakítására pedig röviden, de annál lényegre törőbben reagált:

„Kit érdekel? Mindenkinek van múltja, én sosem titkoltam a sajátomat. 25 éve történt, amikor 18 éves voltam, ez már 2012-ben is megjelent az önéletrajzi könyvemben is. A hibáimból igyekszem tanulni, hogy ne kövessem el újra azokat, és jobb ember lehessek. Mindig is tiszteltem a nőket, és mindig is tisztelni fogom. Akiknek csalódást okoztam, azoktól elnézést kérek” – válaszolta Kabát Péter.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véget ért Neymar csapatának rekordot jelentő győzelmi sorozata

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

mandiner.hu

A Nike kissé merészre szabta az amerikai női atléták olimpiai meze bikinivonalát, a sportolók felháborodtak!

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be