Létrehozva: 2021.01.19.

Agárdi Szilvi úgy érzi, csak pótlék volt Weisz Fanni anyukájának

Az énekesnő nehezményezi, hogy Weisz Fanni anyukája már nem keresi a társaságát.

Agárdi Szilvi korábban már mesélt róla, mennyire szívére vette, hogy Weisz Fannival való barátsága egyszeriben megszakadt, de arról még sosem beszélt, hogy barátnője hiányát évekig Fanni édesanyja pótolta. Ám most jött az újabb sorscsapás: miután Fanni és édesanyja kibékültek, a pótmama kikopott az életéből.

„Amíg Fanni nem beszélt az anyukájával, öt hosszú évig mondhatni fogadott lányaként szeretett engem. Mindennap hívott, lelkiztünk. A sok beszélgetésnek volt rengeteg jó, de sajnos rossz oldala is” – kezdte a Borsnak Szilvi, aki most, egy kis idő elteltével látja csak tisztán a kapcsolatukat.

2014-ben együtt szerepeltek egy videóklipben, ahol Szilvi énekelt, Fanni pedig jelelt
Fotó: Bors

„Mindig oda lyukadtunk ki Ágival, hogy azt mondta, menedzser nélkül semmire sem viszem, és ez nagyon lelombozott. Mára látom, hogy azért ebben volt némi személyes érdek is. Egy idő után anyukám is észrevette, hogy nincsenek jó hatással rám ezek a gondolatok, és azt éreztük, hogy nem jó, hogy valaki által – még ha az a valaki jót is akar – én folyton kevesebbnek érzem magam. Szívből örülök, hogy Fannival újra egymásra találtak, de az nagy törés, hogy ezt követően már nem tartotta velem a kapcsolatot” – mondta Szilvi, akinek az édesanyja egyengeti a karrierjét.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

magyarnemzet.hu

Videón a titok, amiért Lunyin kivédte Bernardo Silva 11-esét

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett

FÜLES

Manuel: Nem vagyok mindig a tudatomnál

FÜLES

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

FÜLES

Mi történt? Mankóra támaszkodva fotózták le Kárpáti Rebekát