Létrehozva: 2020.09.05.

Aggódik a koronavírus miatt Pásztor Erzsi: Nem érzem magam biztonságban!

A színésznő bevallotta, még jobban fél a járvány miatt, mint tavasszal.

Pásztor Erzsi úgy érzi, most, hogy visszatért a színpadra, sokkal jobban ki van téve a veszélynek, hogy elkapja a koronavírust! A Kossuth-, Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színművésznő szerint jobban kellene egymásra figyelniük az embereknek.

Fotó: Markovics Gábor / Ripost

„Tavasszal sem voltam nyugodt, de most egy kicsit jobban félek, mert már visszatértem a színpadra. Nekem sajnos az a tapasztalatom, hogy a nézők maszk nélkül ülnek a színházban. Nagyon örülünk persze, hogy újra játszunk, annak meg méginkább, hogy a közönség végigneveti az előadásokat, de én nem érzem magam biztonságban. A rengeteg nevetés maszk nélkül, az mind ott van a levegőben” – kezdte a Tények Plusznak a művésznő. Pásztor Erzsi 83 éves, így nem meglepő, hogy aggódik a vírus miatt. Az első hullám alatt ki sem lépett a házból, most azonban rengeteg emberrel találkozik.

„Most talán jobban félek, mint tavasszal! Akkor be voltam zárva, nem voltam kitéve semminek. Félreértés azonban ne essék! Én most nem szeretnék bezárva lenni, és azt sem mondom, hogy az embereket tegyük karanténba, csak jó lenne, ha figyelmesebbek lennénk. Ne másszunk egymás hátára” - mondta Pásztor.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

mandiner.hu

Szalai Zoltán a NatCon-botrányról: Ez egy rendszerszintű jelenség (VIDEÓ)

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna

FÜLES

Így kísérték végső útjára Tordy Gézát – galéria

FÜLES

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett