Létrehozva: 2016.12.14.

Atyaég: 12 millió forint ütheti a markát Zalatnay Cininek!

Óriási erkölcsi elismeréssel és akár több millió forint plusszal kezdheti a jövõ évet a népszerû énekesnõ!

A Magyar Értékmentők Közössége jó ideje azon dolgozik, hogy Zalatnay Cini a Kossuth-díj jelöltjei között lehessen. Bár ezrek fogtak össze itthon és külföldön is a legendás előadóért, korántsem volt biztos, hogy büntetett előélete miatt végül elfogadják a legrangosabb állami kitüntetésre való felterjesztését.

Mint az köztudott, az énekesnő 2004 októberétől két évre börtönbe került adócsalás miatt, majd 2011-ben egy kétmillió forintos tartozásért ismét bíróság elé került, és másfél év felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtották. A Lokál megtudta, mára minden akadály elhárult Cini elől, aki a díjra érdemes jelöltek közt lehet.

A Kossuth-díj Bizottság befogadta a művésznő jelölését. Több ezer ajánlás érkezett Ciniért, és a már Kossuth-díjas Omega és a Magyar Értékmentők Közössége javaslatára elfogadták a felterjesztést, hogy végre Kossuth-díjat kaphasson

– mondta kitörő örömmel Pucsek József, a társaság vezetője, aki Cinivel együtt izgatottan várja a kiválasztott jelöltek névsorát, amire februárban derül fény.

"Nem volt még állami kitüntetésem, és már az is óriási öröm számomra, hogy foglalkoznak ezzel az emberek. Nincs sok beleszólásom a dologba, de boldog lennék, ha megkapnám, és biztos fájni fog, ha nem" – nyilatkozta korábban a lapunknak az énekesnő, aki örül, hogy végre nem jelent akadályt a priusza. Reménykedik, hogy a kitüntetés eszmei értékén túl a pénzzel anyagi helyzetét is rendezheti végre. A kitüntetéssel járó összeg változó, az előző évi nettó átlagkereset hatszorosát kapják meg a kiválasztottak, ami most több mint 12 millió forint lehet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Julian Nagelsmann tárgyal a Bayern Münchennel, napokon belül eldől a sorsa

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna

FÜLES

Így kísérték végső útjára Tordy Gézát – galéria

FÜLES

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett