Létrehozva: 2016.07.06.

Az utcán támadtak rá az idős magyar színészre, kórházba került!

A 77 éves mûvész azután kapott súlyos vírusfertõzést, hogy az egyik pókerterem osztója arcon köpte az utcán. Csak fiatal barátnõje tartotta benne a lelket!

Kettős csapás érte Zana Józsefet, akit sokan Ganxsta Zolee édesapjaként ismernek. A 77 éves színész súlyos vírusfertőzést kapott, miután egy hónapja leköpték a nyílt utcán, ráadásul a manduláját is meg kellett műteni! Négy napig volt kórházban, és bár tudja, ki követte el az aljas bosszút, értetlenül áll a történtek előtt.

"Egy hónapja történt, hogy Zoli édesanyjával átmentünk a metróaluljárón az Árpád hídnál. Egyszer csak egy férfi odaugrott és szembeköpött. Ismertem korábbról, mert osztó volt egy teremben, ahol pókereztem, és osztás közben volt egy kis nézeteltérésünk. Semmi komoly, de azóta gyűlöl!"

- fakadt ki a Lokálnak a művész, aki már többször keveredett heves szóváltásba az illetővel.

Miután leköpött, elkezdtem kiabálni, de meg sem moccant senki, nem segítettek!

József néhány nappal később vette észre, hogy nagyon fáj a mandulája. Kórházba került, az orvosok pedig megállapították, hogy valamilyen fertőzést kaphatott. Azonnal műteni kellett.

Bár már jobban van, a történtek nagyon megviselték. Csak fiatal barátnője, Irénke tartotta benne a lelket, aki végig mellette volt. Zana ennek ellenére nem akarja feljelenteni a férfit. Úgy véli, hogy az élet előbb vagy utóbb úgyis igazságot szolgáltat.

A Jóisten úgyis megbünteti majd!

- jelentette ki határozottan.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

mandiner.hu

A Mercedes csapatfőnöke kitálalt: nem akárkit akarnak Hamilton helyére

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Születésnapját ünnepli Terence Hill: 85 éves a magyarok kedvenc színésze

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin