Létrehozva: 2016.09.08.

Azt beszélik: kolléganőjébe szeretett bele Árpa Attila!

Évek óta külön utakon jár a neves producer és felesége. Gyermeküket közösen nevelik, ám mindketten megtalálták új párjukat!

Márciusban jelentette be válását a közösségi oldalán Árpa Attila és exfelesége, Tomán Szabina. Azóta nem nyilatkoztak a magánéletükről, de szakmai körökből azért lehet hallani néhány érdekes pletykát!

Egy napilap információi szerint már mindketten megtalálták új szerelmüket. Úgy tudni, Szabina Tornóczky Anita volt férjével jött össze, Attila pedig egy modellt csábított el...

A neves producer cáfolta a hírt, majd viccesen megjegyezte: ha tudnák, ki a barátnője, az bizony nagy sztori lenne, de az említett modell hölgyet alig ismeri.

Filmes körökből az az információ jutott a %RIPOST% birtokába: egy gyönyörű színész kolléganőjével él együtt Árpa, aki továbbra sem kívánja megerősíteni vagy cáfolni a hírt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

hirtv.hu

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be