Létrehozva: 2020.12.28.

Azt hitte nem éli meg a karácsonyt, szívszorító vallomást tett a Neoton zenésze

Bardóczi Gyulának kétoldali tüdőgyulladás lett, miután megfertőződött a koronavírussal.

Szerző Ripost

Bardóczi Gyulának (73) meg kellett küzdenie a koronavírussal. A dobos két hetet töltött kórházban, s bár még pozitív teszteredménnyel, de elhagyhatta a kórházat. Karácsony előtt szerencsére a 10 nap karanténja is letelt, így a legnagyobb ajándéka az volt, hogy együtt ünnepelhetett családjával.

„Három hete, az oxigénmaszkkal a kórházban fekve csak reménykedtem benne, hogy megélem az ünnepeket, hiszen egyik napról a másikra került sok barátom kritikus állapotba. Elkeserítő, hogy mennyi ember életét vette el ez a halálos vírus”mondta a Blikknek a Neoteon dobosa, aki állítja: feleségének és az orvosának köszönheti az életét.

Fotó: YouTube

A zenész lejárt vezetői engedélye miatt járt a háziorvosánál, majd másnap felesége vette észre, hogy belázasodott! Mivel korábban már volt tüdőbetegsége, agy azonnal kórházba szállították, ahol pozitív lett a koronavírus tesztje.

„Pozitív lett a koronatesztem, a feleségem karanténba került, én meg infúziót, oxigént kaptam, mert kétoldali tüdőgyulladásos szövődmény alakult ki. A röntgengépet az ágyamhoz tolták, annyira rosszul voltam” – tette hozzá Bardóczi Gyula, aki elhatározta, hogy a járvány után jótékonysági koncertet szervez a kórház dolgozói javára.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Így örült a magyar győzelemnek a Puskás Arénában Orbán Viktor (VIDEÓ)

metropol.hu

A Házasság első látásra sztárja vallomást tett

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin