Létrehozva: 2021.10.12.

„Lili egy igazi társ” – őszinte vallomást tett Baronits Gábor

Baronits Gábor immáron két éve büszke kutyatulajdonos, és mint mondja, ő nem kutyát tart, hanem kutyával él. Lili számára egy igazi társ.

Négy híresség vette ölbe imádott kutyáját, hogy a 2021-es JOY Social Media Awardra (SMA) készülve, friss fotókon örökítsék meg közös életük jellemző pillanatát. A #gazdivagyok új kategória az SMA történetében Baronits Gábor, Nyári Dia és Sydney van den Bosch – egyaránt a felelős állattartásra hívja fel a figyelmet.

Szerelemtől ittas a színész
Fotó: Sulyok László

Baronits Gábor immár két éve büszke kutyatulajdonos, és mint mondja, ő nem kutyát tart, hanem kutyával él.

„Számomra az egyik legfontosabb misszió, hogy Lili minél több dolgot átéljen és megtapasztaljon, hiszen a világ mellettem nyílt meg előtte – mentett kutyus, rossz körülmények között élt éveken át” – mondta el a színész, aki bár gyerekként volt már gazdi, felnőtt, önálló életében Lili az első kutya.

„Harminc éves koromra értem meg arra, hogy felelős kutyapapa legyek, és nem túlzás azt állítani, hogy Lili egy igazi társ, akivel nem bánok másképp, csak azért, mert négylábon jár. Türelemre, felelős gondolkozásra és viselkedésre tanít, hiszen állandóan vigyázni és figyelni kell rá, alkalmazkodni kell hozzá, ami egyáltalán nem esik nehezemre.”

Nyári Diáék családjában Phoebe a „szőrös gyerek” – a jack russel terrier nyolc éve boldogítja a színésznőt.

„Emlékszem, egy korábbi szakítás után egyedül maradtam a fővárosban egy teljes éven át, és akkor nagyon nagy szimbiózisban éltünk mi ketten. Minden időmet vele töltöttem, és azt a korszakot nem adnám semmiért. Mostanra nagyot változott az életünk, Phoebe „megkapta” a férjemet és a kisfiamat is. A közös idők azonban nem tűntek el: a mai napig, ahova csak tehetem, magammal viszem, legyen szó akár forgatásról – a stáb teljesen megszokta és megszerette őt” mondta el Dia. Azt is kiemelte: a kutyatartás mindig igényel némi szervezést a mindennapokban, ez pedig azt jelenti, hogy gazdinak olykor háttérbe kell szorítania magát.

Sydney van den Bosch kutyás családban nőtt fel, az állatok szeretete már gyerekkorától az élete részévé vált. Lio, a hároméves szamojéd házasságuk elején érkezett Sydney-ékhez, az első pillanattól kezdve úgy érezték, összetartoznak, a kezdetektől családtagként kezelik.

„Gazdinak lenni komoly felelősség, mi ennek tudatában vágtunk bele. A hétköznapi elfoglaltságainkat mindig igyekszünk úgy szervezni, hogy ő ne szenvedjen hiányt semmiben” – mondta el a modell, influenszer, aki Lio természetéről is elárult pár titkot.

„Elképesztően aktív és makacs szánhúzó, ezáltal sok törődést és türelmet igényel. Nagy a mozgásigénye, akár napi 5-10 kilométert is megtesz – ez nemcsak sportosabbá tette a mindennapjaimat, de rendszert is hozott az életünkbe.”

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

magyarnemzet.hu

Így vágott vissza Menczer Tamás Magyar Péternek + videó

ripost.hu

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna

FÜLES

Így kísérték végső útjára Tordy Gézát – galéria

FÜLES

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett