Létrehozva: 2021.11.22.

„Feje tetejére állt a világunk” – Berki Mazsi őszinte vallomást tett

Berki Mazsi az Instagram-oldalán jelentkezett be, ahol elmondta: bizony az utóbbi napok egyre nehezebbek a kislányával. Mintha feje tetejére állt volna a világ.

Berki Mazsi kiélvezi az anyaság mindent pillanatát, azonban nem titkolja azt sem, hogy bizony az utóbbi napok egyre nehezebbek a kislányával. Az édesanya szerint a front és a telihold miatt telnek nehezebben a napok, de nem számít, hiszen elmondása szerint, Emma így is egy angyal.

Fotó: Metropol

„Az első két hét, az a beetetős időszak. Tegnap óta kicsit feje tetejére állt a mi kis világunk Emmával. Ettől függetlenül még mindig azt mondom, hogy egy angyal. A telihold és a front meghozta a hatását rendesen” – fakadt ki a közösségi oldalán Mazsi.

 

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Berki Renáta (@berkimazsi) által megosztott bejegyzés

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin