Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.06.02.

Bochkornak élő adásban szólalt meg a NAV ellenőröket foglyul ejtő sofőr

Filmbe illõ történet hangzott el a 89.5 Music FM reggeli mûsorában. A NAV ellenõröket foglyul ejtõ Uber sofõr mesélte el élõ adásban, hogy mi is történt valójában. Bochkorék nyomoznak, de a tettes ismeretlen.

Bochkor Gábor reggeli műsorában arról a furcsa sztoriról esett szó, amikor egy Uber sofőr egyszerűen bezárta az éppen ellenőrzést végző NAV-osokat és elindult velük egy kis kocsikázásra, mert attól tartott, leveszik a rendszámát. A 89.5 Music FM-en a a hangulat éppen tetőfokára hágott, amikor telefonon bekapcsolódott az adásba László - az ügyben érintett sofőr.

Azt állította, hogy a valóságban sok minden nem úgy történt, ahogy arról több helyen is beszámoltak, László szerint sokkal prózaibb volt a végkifejlet. „Én még talán most is hiszek benne egy kicsit, hogy nem én vagyok az a sofőr” – mesélte Bocsiéknak László, aki úgy tudja, hogy az Uber semmilyen megkeresést nem kapott a NAV-tól: „A hírekben megjelent időponttal próbálták párhuzamba állítani az én tetteimet".

A másik fél is meghallgattatott, ugyanis az adásban Schuller Attila alezredes, a NAV sajtófőnöke is megszólalt:

„Ami biztos, hogy feljelentést tettünk az ügyészségen hivatalos személy elleni erőszak miatt, hiszen, ha valaki jogszerű eljárásban hivatalos személyt akadályoz, azzal kimeríti ezt a tényállást.

A műsorban a jegyzőkönyv is előkerült, ami László esetének részleteit pontosan tartalmazta, a sofőr pedig már újra dolgozhat.

Arra kérdésre, hogy az Önindítóban megszólalt sofőr valóban az-e, akiről a híradások szólnak, Schuller Attila sem tudott válaszolni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

mandiner.hu

A földbe állt a Momentum támogatottsága Budapesten

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Magyar gin nyert aranyérmet neves nemzetközi versenyen

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban