Létrehozva: 2021.02.12.

Szökésben vannak Bódi Csabi autójának a kifosztói

A mulatós sztár autóját tavaly nyáron törték fel, miközben a szülei háza előtt parkolt, és elloptak belőle többek közt 1 millió 200 ezer forintot és egy órát.

Bódi Csabi kocsijából még tavaly nyáron loptak el egymillió-kétszázezer forintot és egy órát, miközben a szülei háza előtt parkolt. Bár a zenész saját nyomozásba fogott, az egyik feltételezett elkövető közben külföldre szökött, és azóta is ott bujkál...

Bódi Csabi lemondott arról, hogy visszakapja az órát és a pénzt Fotó: Facebook

Az esetet követően mi saját nyomozásba kezdtünk. A térfigyelő kamera mindent rögzített, mi pedig körbetelefonáltunk, kiraktuk a közösségi oldalakra, hogy mi történt, és nagyon sokan felismerték az elkövetőket. Konkrétan elmondták, hogy melyik utcában laknak, hogy milyen autóval közlekednek, tudjuk a nevüket is. A hölgy azonban kimenekült a fiához Németországba...” - kezdte a Metropolnak Csabi, majd hozzátette: minden információt eljuttatott a rendőrségre, de sajnos közben lezárták az ügyet. A népszerű zenészt leginkább az bántja, hogy szeretett órája, amit Ginától kapott, valószínűleg már sosem fog visszakerülni hozzá.

Az már az elején borítékolható volt, hogy a pénzem nem lesz meg, de az órában nagyon bíztam. Ginától kaptam, és sokat jelentett számomra… Közben egyébként még kiderült, hogy nem csak ezeket lopták el az autómból. Egy hölgy állított meg múltkor az utcán, és elmondta, hogy a fülhallgatóm is a gyanúsított lánynál van… Akkor eszméltem csak rá, hogy igaza lehet, ugyanis egy jó ideje már nem találtam” – tette hozzá Csabi, aki úgy döntött, több kamerát is felszereltet, hogy a jövőben ne fordulhasson többé elő hasonló eset.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna

FÜLES

Így kísérték végső útjára Tordy Gézát – galéria

FÜLES

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett