Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.05.12.

Szakítottak? Hódi Pamela válságba került

Türelmet és együttérzést kér a rajongóitól Hódi Pamela, akinek, úgy tűnik, válságba került a magánélete. Többen úgy vélik, hogy szakított a vőlegényével .

Hódi Pamela és focista vőlegénye, Tóth Bence a koronavírusra hivatkozva ugyan már elhalasztották az idén nyárra tervezett esküvőjüket, arról azonban eddig nem esett szó, hogy a kapcsolatuk is megingott volna. A modell május elseje óta nem posztol közös fotót a vőlegényével, s ha ez nem lenne elég, akkor Pamela az utolsó bejegyzésében türelmet és együttérzést kér a rajongóitól – írja a Bors.

– (...) Vannak dolgok, amit nehéz magának a léleknek feldolgozni, biztos ismeritek azt, hogy magánélet. Egyszerűen egyes emberek nem hagynak nekem erre időt, és ami egyébként is nehéz, ők még nehezebbé teszik – kezdi az Instagram-bejegyzésében Hódi Pamela, aki május elsején „szeretetben” címmel még megosztott egy videót a vőlegényéről és kutyájáról, ám azóta nem nyilatkozott kettejükről, ami ezek szerint az édesanya követőinek is szemet szúrt.

Tóth Bencével idén nyárra tervezték az esküvőt, amit a vírus miatt elhalasztottak Pamela kiírását sokan úgy értelmezték, hogy azért nem válaszol, mert véget ért a kapcsolata

– Szívből sajnálom, amiért ennyi tisztelettel és türelemmel nem vagytok páran felém. Tudom, hogy talán nem is rosszból írjátok, csak érdeklődtök, meg hát számotokra az csak 1-2 mondat a Pamela fotója alatt, számomra pedig plusznehézség kezelni jelenleg az életemben. Én egy kis időt kérek még, úgy érzem. Bízom benne, hogy megértitek, és akik igazán kedveltek, mellettem lesznek továbbra is! Köszönöm! – zárta sorait Pamela, aki a nem szeretett volna nyilatkozni a témában.

Továbbiak itt olvashatók.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban