Létrehozva: 2021.08.21.

Háború kezdődött a vajdák között: nem kímélik Lakatos Gusztávot

A múlt hét szombaton beiktatott új borsodi cigányvajdát, Lakatos Gusztávot többen nem fogadják el, köztük a jelenlegi Borsod megyei vajda, Lakatos Attila sem.

Lakatos Gusztáv egyelőre nem követeli meg a „vajda úr” megszólítást, beéri a Gusztival is. Amikor telefonon elértük, kinyilvánította: nem szenved rangkórságban, ő ugyanis csupán szolgálni szeretné a népét.

„A célom, hogy minél több fiatal cigányt megtanítsak a kőművesmesterségre, hogy tudják, ho­gyan kell vakolni, maltert keverni és téglát rakni” – mondta Guszti, és hozzátette: a ci­gányságnak leginkább új iskolákra, munkalehetőségre és lakhatásra van szüksége. Ezekben egyébként Lakatos Attila borsodi cigányvajda is egyetért, viszont Gusztávot nem fogadja el a tisztségben.

20210814 Miskolc
fotó: Kozma István KI Észak-Magyarország
Borsod megyei vajda, Lakatos Gusztáv ünnepi avatója.

„Ő egy önjelölt ember, senki nem választotta meg! Ahhoz, hogy valaki hiteles vajda legyen, a 17 jelenlegi megyei vajdának kell őt elismernie” – nyilatkozta a Borsnak Lakatos Attila, aki állítása szerint több száz családnak biztosított már megélhetést, és többször is ő tett igazságot, ha cigány családok hajba kaptak.

Guszti elmondta: nem akart vajda lenni, de olyan sokan kérték, vállalja el a feladatot, hogy nem volt más választása.

„Egy kicsit már megbántam, hogy igent mondtam, mert nagyon sok támadás ér. Kállai Csaba országos fővajda rá­bólintott a személyemre, tehát minden tekintetben legitim a tevékenységem. Mindenesetre a közeljövőben találkozni fogok a vajdatársakkal, hogy lássák, helyem van a körükben.”

Lendvai János, a vajdák szóvivője szerint valaki nagyot hibázott.

„Ha Kállai Csaba valóban elfogadta Gusztávot, le kell mondania a tisztségéről” – szögezte le a szóvivő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

mandiner.hu

A Nike kissé merészre szabta az amerikai női atléták olimpiai meze bikinivonalát, a sportolók felháborodtak!

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be