Létrehozva: 2016.09.22.

Borzalmas baleset: Agyvérzést kapott Kefir édesanyja!

A Sztárban sztár egykori versenyzõjének életét súlyos családi tragédia árnyékolja be. Szeretett édesanyja kórházba került.

A V-Tech egykori frontembere szörnyű időszakon megy keresztül: édesanyját súlyos baleset érte. Állapota válságos, lassan javul. Egyelőre nem tudni, fel fog-e épülni. Az idős asszony tizenöt métert zuhant, betört a koponyája, két oldalt bevérzett az agya.

"Eléggé kimerültem, mert ha volt pár órám, akkor autóba ültem, és mentem le anyukámhoz Siófokra.

Leesett a könyvtár lépcsőjéről, tizenöt métert zuhant, és betört a koponyája.

Ez pont az első adás előtti kedden történt, azon a héten fel se ismert szegény" - kezdte a Blikknek az énekes, aki hozzátette: még most is zavart az asszony. Amikor elkezd mesélni valamit, nem fejezi be a mondandóját. Az orvosok sem tudják, hogy fel fog-e­ épülni teljesen.

"Kedden volt egy CT-vizsgálat, ami azt mutatta, hogy elkezdett felszívódni a vér, és ez azt jelenti, hogy nincs szükség operációra, de ettől még nagyon aggódunk érte. Vannak jobb és rosszabb napok, amikor az édesanyám egyáltalán nincs képben. Türelmesnek kell lennünk" - mondta szomorúan Kefir.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

mandiner.hu

Az ukránok megölték az oroszok „légvédelmi mesterlövészét”

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna

FÜLES

Így kísérték végső útjára Tordy Gézát – galéria

FÜLES

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett