Létrehozva: 2020.01.13.

Csodálatos felépülés: visszatért a színpadra Boros Lajos

A legendás rádiós tavaly nyáron kómába esett, de mindent megtesz a gyógyulás érdekében.

A 72 éves Boros Lajos a szívműtétjét követő öt hét kóma után újra tanult járni, beszélni, írni. Másfél év lábadozás után hatalmas sikert aratott önálló estjén a Dumaszínházban, ahová a felesége, Vali kísérte el.

Fotó: Markovics Gábor / Ripost

A rádióslegenda neje sokak szerint olyan, mint Columbo felesége, soha senki nem látja, csupán a férj beszél róla.

„Vali nem szeret szerepelni. Most is a hátsó sorba ültettem, nehogy lássam a reakcióját” – tréfálkozott a Blikknek Boros, aki néha kiszólt a színpadról feleségének, akivel jövőre lesznek ötven éve házasok. Az asszony mindig a háttérből segítette a rádióst, aki nagyon akart gyógyulni, de Vali nélkül nem ment volna ilyen gyorsan a felépülés.

„Furcsa volt, néha mintha lettek volna rémálmaim, amikben harcoltam, de arról fogalmam sem volt, hogy a valóságban is »verekedtem«. A családomnak lehetett a nehezebb, mivel én a jótékony öntudatlanságot élveztem. Vali sokat tanakodott, még a pszichológusommal is megvitatta, beszéljenek-e nekem, a »sötét oldalamról«. Amikor megtudtam, hogy mit műveltem, ajándékkosárral, virággal mentem bocsánatot kérni a nővérektől, orvosoktól” – mesélte az öltözőben a rádiós, aki úgy tervezte tavalyelőtt nyáron, hogy befekszik a szívbillentyűműtétre, és néhány nap múlva majd hazaér, csakhogy nem ébredt fel, az operáció után kómába esett.

„A mellettem lévő beteg is úgy járt, mint én, de ő nem ébredt fel” – meséli a rádiós, aki öt hetet feküdt kómában, amit nem csupán neki, de a családjának is fel kellett dolgoznia.

„Utólag vetődnek fel a kérdések, belegondolok, Valinak milyen nehéz is volt azon gondolkodni, hogy mit tegyen, ha nem ébredek fel, meddig tartsanak életben gépekkel. Végül a házassági évfordulónkon tértem magamhoz, és a feleségemet fedeztem fel az ágyam mellett. Olyan volt, mintha csak pár óra esett volna ki az életemből. Az időérzékem azóta sem állt helyre” – vallotta be.

Boros Lajosnak testileg és lelkileg egyaránt össze kellett szednie magát, és úgy érzi, jó úton halad a gyógyulásban. Az ötödik előadásra meghívja az orvosait is, hiszen az előadóestjében bőven esik szó róluk és a többi betegről is.

„Most Vali tart életben, számolgatja a szénhidrátot a cukorbetegségem miatt, miközben igyekszik hizlalni, diétás nővérnek is beillik. Odafigyel a gyógyszereim beszerzésére, a vérnyomásomra, állandó felügyelet alatt állok” – ölelte át nejét Boros, aki a produkciójával fergeteges sikert aratott.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orbán Viktor elindítja a Fidesz kampányát - élőben az Origón

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be