Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.10.11.

Csúnya marakodás Paudits Béla hagyatékán: Kiszállt a rendőrség

Bár a színész egykori lakásában ma is ott él korábbi élettársa, végrendelet hiányában dúl a harc a milliókért.

Az utóbbi hetekben nagy volt a csend Paudits Béla egyetlen vagyona, az aprócska budai lakás körül, amiben jelenleg is az az ember lakik, akivel a színész hosszú ideje megosztotta életét. A férfi mindenben segítette, a színész pedig éppen lapunknak nyilatkozta, hogy végakaratában rá is hagyta az ingatlant.

A végrendelet azonban nem került elő. Nem úgy, mint a színész egyetlen gyermeke, Emília, aki éppen apja halálának napján, a kórházban békült ki Pauditscsal. Ha valóban nincs hivatalos végakarat, akkor a törvény szerint is Emíliát illeti a lakás, de ha Paudits mégis eljuttatta az iratot egy ügyvédhez, vagy közjegyzőhöz, akkor is igényt tarthat a kötelesrészre.

A történetet viszont ennél kicsit bonyolultabb. A színész egyik szomszédja elárulta lapunknak, hogy az örökösödési botránynak előkerült egy harmadik szereplője is, a színész korábbi ápolónője, aki nemrég rendőrökkel érkezett a budai lakás elé.

"Most nagy itt a csönd, csak Béla öreg macskája lődörög itt, de nemrég nagy volt a fennforgás. Arra lettünk figyelmesek, hogy rendőrautó parkol a ház elé, és megérkezett Kati, aki korábban ápolta Bélát.

Nem hallottam pontosan, mit akart, de valami követelése van.

Talán neki is odaígérték a lakást, ahogy ennek a szerencsétlen fiatalembernek, Jánosnak is"

- mondta Paudits egykori szomszédja. A %RIPOST% napilap csütörtöki számából kiderül, mennyit ér a négy hónapja elhunyt színész lakása és hogyan alakulhat az ingatlan sorsa.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Ezért fáj a fejünk a hidegfronttól, és ezek az ételek segíthetnek rajta

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban