Létrehozva: 2021.12.27.

Hatalmas fordulat történt Curtis gyilkossággal gyanúsított testvére ügyében

Nagy volt az öröm Curtis családjában, a szeretet ünnepét ugyanis már otthon tölthette Lajos is.

Az MTK egykori labdarúgója, Katzenbach Imre megölésével idén májusban gyanúsították meg Sz. Lajost és L. Istvánt, míg harmadik társuk, H. László felbujtás miatt került a rácsok mögé. A Blikk információja szerint a három férfi közvetlenül az ünnepek előtt, december 22-én hagyhatta el a börtönt, mindhárman házi őrizetben vannak. Ezt megerősítette a lapnak a H. Lászlót képviselő dr. Zamecsnik Péter, aki hozzátette: az ügyészség megfellebbezte a döntést. Ideiglenesen tehát a három gyanúsított otthon lehet, ha azonban a másodfokú bíróság úgy dönt, ismét elrendelhetik a letartóztatásukat.

Nagy bajban van Curtis testvére
Fotó: Bors

Curtis családjához közel álló ismerősök szerint a rapper és az egész família megkönnyebbüléssel fogadta a döntést, hiszen így együtt tölthették az ünnepeket Sz. Lajossal. Különösen a testvérek édesanyját viselte meg a férfi bebörtönzése, most viszont finomságok sorával várta gyermekét. Az egész család töretlenül hisz Sz. Lajos ártatlanságában, a férfi a Blikk információja szerint átment a hazugságvizsgálaton is, amelyet maga kért.

„Én nem tudom róla elképzelni, hogy bármikor is meg tudna ölni egy embert, vagy meg tudott volna ölni egy embert. Voltak hírek, amelyekben az volt, hogy a bátyám DNS-ét megtalálták, de ez sem igaz. Nem találtak DNS-t, semmilyen bizonyítékot nem tudnak felmutatni a testvérem és a másik két ember ellen„ – mondta Curtis nemrég a Tényeknek.

Sz. Lajost és társait azzal gyanúsítják, hogy ők ölték meg és ásták el még 2009-ben az MTK egykori labdarúgóját, Katzenbach Imrét. A sportolót sokáig eltűntként keresték, majd tavaly maradványait megtalálták egy baranyajenői birtokon. A gyilkossággal először Katzenbach jóbarátját, H. Attilát gyanúsították meg, aki azonban kihallgatásakor azt állította a nyomozóknak: az emberölést Sz. Lajosék követték el.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

vg.hu

Lerántjuk a leplet: ennyi Fülöp-szigeteki vendégmunkás van Magyarországon – jóval több, mint amit a KSH állít

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Így romantikázott férjével Palvin Barbi — Fotó

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be