Létrehozva: 2015.06.15.

Damu föladta! Mégsem kér perújrafelvételt...

Csupán a levegõbe beszél, amikor azt állítja, hogy újra bírósághoz fordul, mivel hogy szeretné, ha kiderülne az igazság... Pedig rég feladta!

Damu Roland két, az RTL Fókusz című műsorának adott interjújában is elmondta, hogy a végsőkig szeretne jogi úton harcolni. Szerinte ugyanis ártatlanul ítélték el, miután megverte és megerőszakolta volt barátnőjét, akit akkor még Palácsik Tímeaként ismertünk. Ekkor már egészen a Kúriáig, azaz a harmadik színtű bíróságig elment jogorvoslatért, sikertelenül.

Nem adta fel! A börtöninterjúban ezt mondta:

„Természetesen meg kell tenni minden jogi lépést azért, hogy kiderüljön az igazság! Én tudom, hogy ki fog derülni az igazság, de azt nem tudom, hogy mikor” - mondta akkoriban a riporternek Damu Roland.

Vajon mire gondolhatott, amikor már három bíróság is pálcát tört fölötte? Hiszen már csak két lehetőség maradt. Strasbourg, vagyis az Emberi Jogok Európai Bírósága, illetve a perújrafelvétel.

„Nagyon nagy tévedés, ha valaki azt hitte, hogy annyiban hagyom! Nem fogom annyiban hagyni! Perújrafelvételt fogok kérni, mert

ha valaki azt hitte, hogy három évet leülök ártatlanul, akkor hatalmasat tévedett”

- jelentette ki újra meg újra Roland.

MI kell az új eljárásokhoz?

Csak hogy tisztán lássunk: egy strasbourgi kérelemhez elő kellene kotorni egy súlyos eljárásjogi hibát. Olyat, ami kihatott a korábban meghozott ítéletekre. A perújrafelvételhez pedig találni kellene egy  új perdöntő bizonyítékot, ami alátámasztaná Roland ártatlanságát.

Készül már az ügyvéd?

Megkérdeztük Damu Roland jogi képviselőjét, ha valaki hát ő tudja, mi az igazság.

-Korábban Roland többször hangoztatta, hogy elmegy a végsőkig, ami esetében Strasbourgot jelenti. Hogy áll az ügy?

-Én erről nem tudok.

-Értem. Ugyanakkor Roland mégiscsak ezt mondta.

-Az akkor volt.

-Ez azt jelenti, hogy nem mennek Strasbourgba?

-Így van. Nem megyünk.

-A perújrafelvételre mennyi esélyt lát?

-Semennyit! Nézze, már korábban is elmondtam, hogy szó sincs ilyesmiről.

Csupán ennyi volt Dr. Sebestyén Tamással folytatott beszélgetésünk. Damu tehát csak a levegőbe beszél.  Vagyis a szenvedélyes igazságkeresés nem más, mint jól megkomponált önreklám. Az ügy újratárgyalására semmi esély - talán ezért is olyan feszült Roland mostanában.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A hatalmas mellű ringlány még a ketrecharcos sztárokról is elvonja a figyelmet - galéria

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

metropol.hu

Őrjöngenek a magyarok, megjósolták Szoboszlaiék Eb-teljesítményét – Videó

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

Négy csillagjegy, akikre bármikor számíthatsz

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Müller Péter Sziámi magánéletéről vallott

FÜLES

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

FÜLES

Kizárt a találkozás Harry és Vilmos herceg között - személyes ok áll a háttérben

FÜLES

Örömteli bejelentés érkezett: megszületett Szegedi Fecsó gyermeke