Létrehozva: 2021.02.08.

„Diana adna két taslit nekik” – Megszólalt a barát Vilmos és Harry vitájáról

A férfi szerint Diana hercegnő nem nézné tétlenül, hogy Vilmos és Harry viszonya ennyire megromlott.

Már évekre nyúlik vissza, hogy megromlott a viszony a cambridge-i és a sussexi herceg között. A vita anno Meghan miatt robbant ki, de ő csak a gyújtózsinór volt, Vilmosban és Harryben már korábban gyűlni kezdett a sok sérelem, amit a másik okozott.

Diana nem engedné, hogy a fiai így viselkedjenek (Fotó: Northfoto)

A helyzet néha enyhülni látszik, de még mindig nem nagyon állnak szóba egymással. Robert Jobson szerint ez egészen máshogy lenne, ha még élne az édesanyjuk. Diana régi barátja szerint a hercegnő két taslival lerendezte volna a gyerekeit, majd arra kötelezte volna őket, hogy egy tévéinterjúban béküljenek ki.

Jobson szerint minden testvéri kapcsolatba belefér, hogy néha összevesznek, de az, hogy ennyi ideig tart a mosolyszünet, már nem normális. Ebből látszik, hogy nagyon hiányzik az anyai szigor Vilmos és Harry életéből.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin