Létrehozva: 2020.05.20.

Döbbenetes: bekamerázzák Szilágyi István özvegyének otthonát

Jolika nénit féltik, ezért kamerákat szerelnek fel.

 

Lassan három hete, hogy elhunyt Szilágyi István színművész, akivel a gyanú szerint fia, Péter végzett az otthonukban. Az özvegy, Humenyánszky Jolán a szörnyű bűntény helyszínén él, és ugyan nem szeretné elhagyni az otthonát, sokan úgy vélik, ott nincs biztonságban egyedül az idős, védtelen hölgy.

Fotó: Bánkúti Sándor (BS)
Bors

„Most már zárjuk a kaput meg az ajtót, de teljesen egyedül vagyok. Nagyon aranyosak voltak egy cégtől, mert felajánlották, hogy tesznek fel kamerákat, nehogy baj történjen, meg az talán a betörőket is elijeszti„ – mesélte a Blikknek Jolika néni. „A kaput és a bejárati ajtót figyelik majd, nehogy valaki betörjön hozzám. Sokan mondják, hogy el kellene költöznöm, menjek kisebb lakásba és semmiképpen ne legyek egyedül, de mindig van segítőm, és amúgy sem akarok innen elmenni, ez az otthonom.”

Az özvegyet Ózdon élő testvére, Sarolta is hetek óta próbálja rábeszélni arra, hogy ne maradjon a szörnyű emlékeket őrző házban. Akár magához is venné az idős asszonyt, hiszen ő is egyedül van.

„Nagy az a ház, nincs is jó állapotban, meg szerintem az nincs rendben, hogy abban a szobában alszik, ahol a fia megölte a férjét. Ráadásul a mai világban sosem lehet tudni, mi történik. Most már sokan tudják, hogy egyedül él, nehogy valaki éjjel betörjön hozzá és bántsa„ – sóhajtott Sarolta, aki azonban hiába próbál testvére lelkére beszélni. „Nem tudom meggyőzni, hogy nem jó ott neki... Ózdra nem akar jönni, inkább azt szeretné, ha én költöznék hozzá, de én sem hagynám el az otthonom.”

A színészt pénteken helyezik örök nyugalomra, a temetésre több, régen látott vidéki rokon is várható.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna