Létrehozva: 2019.02.22.

Döbbenetes részletek derültek ki Pásztor Anna zaklatási ügyéről

Zaklatásból emberölés elõkészületére módosította a bíróság a vádat P. Jozef ellen. A férfi tavaly augusztusban, a Budapest Parkban, a cipõjébe rejtett késsel próbálta megölni az énekesnõt. Csütörtök délelõtt a férfi és az énekesnõ végre farkasszemet néztek a bíróságon - igaz, csak kamerán keresztül.

Csütörtök délelőtt komoly fordulatot vett Pásztor Anna zaklatójának ügye. A bíróság zaklatásról emberölés előkészületére módosította a vádat.

A tárgyaláson az énekesnő kérésére P. Jozef videóhívás segítségével volt jelen, Anna ugyanis nem kívánt egy légtérben tartózkodni a férfival. A vádlott így a Gyorskocsi utca egyik helyiségéből válaszolt a bíróság kérdéseire.

Ennek ellenére végig tapintható volt a feszültség, főleg, miután a bírónő bemutatta a hallgatóságnak azokat a bizonyítékokat, üzeneteket és döglött állatokról készült fotókat, melyeket a vádlott korábban - szerelme jeléül - Annának küldött.

A megrázó képsorok mellett a férfi által írt zavaros üzeneteket is felolvasták, melyek egyike így hangzott:

„Törölj csak ki, sorra veszem a zenekart, szerzek szövetségeseket. Az el nem fogadást megírja az ostrom, és a környezeted sem kíméljük. Megkeressük a hét torony valamilyen pontján, bejutunk, feltétel nélkül győzelmet aratunk, és jaj a legyőzötteknek. Kapsz három hónap gondolkodási időt” - írta a férfi Annának a támadás előtt. Egy másik levélben pedig már arról írt, gyors kegyelemdöfést kap majd tőle az énekesnő.

P. Jozef állítja, ezeket nem komolyan írta a nőnek, utóbbit pedig egyfajta szexuális utalásnak szánta. 

„Bocsánatot kérek Annától, nem úgy gondolta én ezt az egészet... Nem akartam bántani senkit, főleg egy nőt és egy édesanyát. Tettem, amit tettem azért, hogy megszülessen valami élő közöttünk, mert egy nyughatatlan lélek vagyok, és tudni akartam Anna érzéseit” - fogalmazott a férfi.

Ezután Pásztor Annát hívták a tanúk padjára, akit a vádlott idéztetett be tanúnak. Az énekesnő ekkor üzent a zaklatójának.

„Nehéz fel év van mögöttem, borzasztóan szomorú vagyok. Utoljára szeretném elmondani, hogy sem a múltban, sem a jövőben nem leszünk egy pár” - üzente a férfinek Anna, aki elfogadta a vádlott bocsánatkérését.

Hiába próbálta P. Jozef meggyőzni a bíróságot az ártatlanságáról, az ítélet nem neki kedvezett. A bírónő zaklatásból egyértelműen emberölés előkészületére változtatta a vádat, az ügyet pedig továbbadta a Fővárosi Törvényszéknek.

P. Jozef megtörten hallgatta az ítéletet, Pásztor Anna viszont láthatóan megnyugodott.

„A legnehezebb az, amikor tehetetlen az ember valakivel szemben, és én ezt éreztem az elmúlt fél évben. Féltettem a családomat, a gyermekeimet, a zenekarom tagjait – mondta a tárgyalás után Anna.

"Remélem, hogy most már békén hagy, de azok után, hogy végig hallgattam és néztem azt az összevissza nyilatkozatot, amit Jozef a tárgyaláson adott, láttam a széttrancsírozott, szívüktől megfosztott döglött nyulakat, összeszorult a gyomrom, és újra iszonyúan féltem. Soha életemben nem találkoztam vele személyesen. Köszönöm a bíróságnak, hogy nem kellett szemtől-szemben találkoznom vele, ugyanis ő ezt szerette volna.

Ezt a fajta nagyon furcsán kifacsart, perverz randit akarta kierőszakolni belőlem

- fogalmazott az énekesnő.

Késsel kérnek autogramot

Az énekesnő életében nem ért véget az őrület: néhányan az utóbbi időben csúnya játékot űznek vele.

„Némely rajongó viccesnek tartja, hogy toll helyett késsel jönnek oda hozzám autogramot kérni. Nekem kellett kicsavarni egy részeg ember kezéből a kést. Ám ez számomra egyáltalán nem humoros, ezért kérek mindenkit, hogy mellőzzék az ilyen vicceket. Olyan védelmi rendszer van körülöttem, mint a politikusok körül. Ha pedig egy politikusra valaki kést fog, azt megölik, tehát ne vicceljenek velem!” - üzente Anna.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Nagy tavaszi horoszkóp 2024: szerelem, pénz, szerencse

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin