Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.10.20.

Durva döntést hozott Fekete Dávid felesége

A csalással vádolt egykori énekes felesége durva döntésre jutott nemrég a gyerekeikkel kapcsolatosan.

Jövő hétvégéig el kell dőlnie, hogy a Megasztár egykori énekese továbbra is börtönben várja a tárgyalását, vagy enyhítenek a hatóságok a kényszerintézkedése mértékén. Fekete Dávidot idén májusban vették őrizetbe, jelen állás szerint pedig november hatodikáig kell bent maradnia. A hatóságoknak a jogszabályok szerint legkésőbb öt nappal a lejárati időpont előtt kell dönteniük a hosszabbításról vagy az enyhítésről.

A fejlemények akár reményekkel is feltölthetnék Dávidot, hiszen nincs kizárva, hogy a tárgyalás előkészületének végéig házi őrizetbe kerülhet, ami nyilvánvalóan sokkal komfortosabb lét, mint a börtön falak közti élet. Örülnie még sincs sok mindennek, mert a májusi bentléte óta számos olyan esemény történt, ami nyilvánvalóan negatívan befolyásolja a jövőjét.

Az egykori megasztárost bilincsben vezették anno a Győri Járásbíróságra
(Fotó: Móricz István / Bors)

Ezek közül az egyik és talán legfontosabb, hogy a felesége, Regina beadta a válókeresetet. A papírokat a Bors értesülései szerint a börtönbe postázta az asszony jogi képviselője, ezzel is érzékeltetve, hogy Dávid ikerfiainak édesanyja nem szeretne sokáig várni arra, hogy hivatalosan is elválasszák őket.

Fotó: Móricz István / Bors

„Valószínűsítem, hogy megkapta Fekete Dávid a bontóperben benyújtott keresetet, ami nemcsak a házasság felbontását tartalmazza, hanem járulékos kérdéseket is: úgy, mint gyermekelhelyezés, kizárólagos szülői felügyeleti jog, tartásdíj és kapcsolattartás” – nyilatkozta a Borsnak dr. Pikali Petra, Regina jogi képviselője.

Ügyfelem azt szeretné, ha a gyermekeik életében részt venne az édesapjuk is, hiszen az egészséges fejlődésükhöz erre szükség van, tehát bármikor meglátogathatja őket, amikor szeretné” – zárta szavait az ügyvéd.

A jogász nem említette, de nyilvánvaló, hogy az édesapa csak akkor tudja látogatni a gyerekeit, ha nincsen börtönben. Hogy Fekete Dávidnak mikor adatik meg a szabadság, azt csak találgatni lehet. Ha bebizonyosodnak a vádak, miszerint elkövette a több mint százmillió forintos tartozást felhalmozó sikkasztást, csalást és közokirat-hamisítást, akkor akár 11 évre is hűvösre kerülhet. Akkor viszont szinte bizonyos, hogy nem látja majd felnőni a közel kétéves kicsiket, hiszen a Bors megbízható forrásból származó információi szerint Regina nem hajlandó a börtön falain belülre vinni a fiúkat. Még akkor sem, ha a legtöbb bv-intézetben a látogatótérben játékszobák is vannak, hogy az elítéltek gyerekei is komfortosan érezzék magukat a látogatáskor. Ebből viszont nem kér az énekes felesége.

Nem játszott kicsiben

Fekete Dávid egy pár évvel ezelőtt nyitott autókereskedést Győrben, ami igen rövid idő alatt lett a környező megyék legjobban működő üzlete. Dávid nagy értékű autókat adott el és vett meg, egy idő után azonban gondjai támadtak a fizetéssel.

Volt olyan autótulajdonos, akitől elvitte a kocsit, mondván, eladja és nemsokára hozza az árát, de sosem jelentkezett a pénzzel, helyette hitegette a tulajdonosokat, hogy minden rendben lesz.

Van olyan volt ügyfele, akinek a családi háza ment rá az üzletre, mert nem tudta fizetni a hiteleit.

A károsultak valódi számára csak idén derült fény: eszerint többtucatnyi embert vert át, akiktől fejenként több tízmillió forintos kocsikat vitt el.

Fekete Dávidot több mint 100 milliós csalással, közokirat-hamisítással és tizenegy rendbeli vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel