Létrehozva: 2020.10.23.

Egyre többet gondol a másvilágra: megrázó vallomást tett az Omega frontembere

Benkő László a koronavírus járványa miatt egyre furcsábbakat álmodik.

Az elmúlt időszakban számos megpróbáltatást kellett átélnie Benkő Lászlónak. Folyamatosan betegségek kínozták, először májdaganattal operálták, majd a lábát egy rákos elváltozás miatt. Nem utolsó sorban pedig 77 születésnapján került életveszélybe, amiért bevérzett a torka és a gyomra.

Gyenge szervezete és a koronavírus miatt pedig orvosai azt tanácsolták, hogy ne menjen nagy társaságba. Emiatt fogja kihagyni az Omega 58. születésnapi partiját is.

Fotó: Szabolcs László / Ripost

„Bennem az tartja az erőt, hogy színpadra vigyük az új lemezünket, amin már 5 éve dolgozunk” – mondta Benkő László a Hot! Magazinnak.

„Próbálok barátkozni a másvilággal. Nagyon furcsa álmaim vannak. Egy pillanatban azt hittem, hogy már nem itt vagyok, és mintha visszafordultam volna onnan. Elég félelmetes volt” – árulta el a lapnak az Omega zenésze.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

vg.hu

Pécsen 60 milliárdos beruházásba kezd a British American Tobacco

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

ripost.hu

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be