Létrehozva: 2016.04.02.

El se hiszed, ki lett Gesztesi Károly szellemi vezetője!

Gesztesi Károly mellé a Hit Gyülekezete szellemi vezetõt adott, méghozzá Gera Zoltán válogatott labdarúgót, aki egykor a színészhez hasonlóan padlóra került.

Ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla, Gesztesi Károly immáron a Hit Gyülekezete nevű vallási csoport nyújt segítséget, hogy leküzdje szenvedélybetegségét. A Blikknek nyilatkozó Németh Sándor lelki vezető szerint nem könnyű ötvenkét évesen egyik pillanatról a másikra megváltozni, de a gyülekezetben sokaknak sikerült, ahogy Gera Zoltán vélogatott focistának is, aki a színész egyik „őrangyala” lesz hitbéli szolgálatként.

Zoli már Angliában is sok futballistának igyekezett segíteni keresztényként. Figyelembe kell venni a segítségre szoruló testvéreink érdeklődési körét, személyiségét, amikor katalizátorként szellemi vezetőt adunk mellé. Fontos, hogy olyan életútja legyen a szolgálattevőnek, aki testvérét pártfogolja, hogy hiteles példakép lehessen

- mondta a Hit Gyülekezete lelki vezetője, aki hozzátette, hogy a hitük mellett a kölcsönös tisztelet és a foci szeretete is összeköti Gesztesivel őrangyalát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hihetetlen BL-dráma: itt az újabb Real-csoda

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

magyarnemzet.hu

Orosz–ukrán háború: Ukrajna csúnyán hoppon maradt az F-16-osok ügyében + videó

metropol.hu

Máris lecsaptak Szoboszlai távozó edzőjére: kiderült, mit csinál nyártól Klopp

vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Manuel: Nem vagyok mindig a tudatomnál

FÜLES

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

FÜLES

Mi történt? Mankóra támaszkodva fotózták le Kárpáti Rebekát

FÜLES

Hatalmas bejelentést tett Mága Zoltán