Létrehozva: 2020.08.18.

Elárulta, így érzi magát Demjén Ferenc

Szigorúbb szabályok szerint kell élnie betegsége óta.

Túl a betegségen, december 30-án visszatért egy óriási bulival. Mennyiben volt más ez a koncert, mint az előzőek?

„Nagyon megható volt a közönség szeretete. Valóban fantasztikus hangulat volt. Hála istennek, az Aréna előtti próbák már nagyon biztatóak voltak, de kereken egy év után tértem vissza a színpadra, ezért nyilván nagyobb volt a tétje, mint egy szokásos év végi koncertnek” - válaszolt a Bors kérdésére Demjén Ferenc.

Tavasszal fellépett Miskolcon, Egerben, majd megérkezett a COVID-19, és március 11-én vége lett a kon­certeknek. Mit szólt ehhez?

„Tulajdonképpen az idei turnéból két koncert valósult meg idáig. Nem volt választásunk, hogy megállunk vagy sem, de egyetértek a kormányzati döntéssel, mert a számok azt mutatják, hogy az ország idáig egész jól megúszta, még akkor is, ha a koncertműfaj kapta talán az egyik legnagyobb „rakétatalálatot”.”

A szabadtér lett a zene stadionja – mondta el a Borsnak a mûvész

Hogy viselte a bezártságot?

„A dióspusztai birtokon a körülményekhez képest remekül át tudtam vészelni ezt az időszakot. Sikerült visszanyerni az erőnlétem. A szabályokat teljes mértékben betartom, ez közös érdek.”

Augusztus 22-én Siófokon lép fel. Mit jelent önnek a Balaton?

„Rengeteg élmény és kaland fűződik a Balatonhoz. A Bergendy, a V Moto Rock és a szóló pályafutásom során megszámlálhatatlan koncertet adtunk a szabadtéri színpadokon. Mindig különleges hangulata volt ezeknek a buliknak.”

Hol lesznek még fellépései a nyáron?

„A jogszabályok szerint szabadtéri színpadokon szabad játszani. A szabadtéri színpad lett a zene stadionja. Ezért Siófok után a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon augusztus 24-én, majd augusztus 29-én Balatonfüreden koncertezünk.”

Mit gondol a raktárkoncertekről?

„Nagyvonalú kormányzati lehetőség a műfaj megsegítésére. Nem segély, hanem lehetőség. Olyan, mint egy sportcsarnokkoncert főpróbája közönség nélkül. Ráadásul a képi felvétel miatt soha nem látott zenetörténeti archívum keletkezik, ugyanazon évben rögzítve.”

Hamarosan újra összáll a nagy csapat. A próbák már javában zajlanak

Mit gondol, lesz turné ősszel, vagy visszatérnek a megszorítások?

„Isten tudja. Szó szerint. Mindenki csak reménykedik, hogy normalizálódik az élet. Figyeljük, hogy alakul a helyzet. Az az igazság, akkora technikával megyünk, hogy kis helyeken, ha akarnánk sem tudnánk fellépni.”

Teljesen felépült a betegségéből? Sikerült a műtét? Vár még önre valamilyen beavatkozás, rehabilitáció?

„Úgy hiszem, igen. Szigorúbb szabályok szerint kell élnem, mint eddig, de jól érzem magam a bőrömben.”

Hogy szerzi vissza a kondícióját? Sportol valamit?

„A kényszerszünet alatt nagyokat sétáltam a kertben és a futópadon egyaránt. A betegség alatt elvesztett kilókat pedig visszaszedtem. A feleségem rengeteget segített, hogy felépüljek.”

Milyen tervei vannak 2021-re?

„A megváltozott helyzet minden előzetes forgatókönyvet átírt idén. 2021-ben is szeretnénk folytatni a turnét, ami az Indulj új csodákat látni címet viseli. Annyi különbség lesz, hogy a plakáton lesz egy 75-ös pecsét, lévén, jövőre ennyi idős leszek.”

Dióspusztai otthonában töltötte a karantént. De még mindig minden szabályt betart, amit javasolnak

Melyik dalát dudorászta legutóbb?

„Nem szoktam a dalaimat dudorászni. A héten már próbálunk a zenekarral. Ott viszont elvárják a srácok, hogy eresszem ki a hangomat.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

mindmegette.hu

Marhapörkölt német módra - készítsd el barna sörrel, isteni lesz a végeredmény!

magyarnemzet.hu

Ma már nem kavarja fel a horrorsérülés Lovrencsics Gergőt, aki családjával végleg letelepedett Splitben – interjú

life.hu

Még 2024-ben beigazolódhat Baba Vanga dermesztő jóslata

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Hihetetlen: ezt a ruhadarabot tilos György hercegnek viselnie

FÜLES

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései