Létrehozva: 2021.08.06.

Megrázó hír: elköltözött L.L. Juniortól a felesége a kislányukkal

L.L. Junior felesége elköltözött közös törökbálinti otthonukból, és kislányukat, Lilit is magával vitte.

A Blikk úgy tudja, hogy L.L. Junior felesége, Körtvélyessy Kinga elköltözött férjével közös otthonukból és jelenleg egy fővárosi albérletben rendezkedett be, ám egyelőre nem tudni, csak egy hosszabb mosolyszünetről van-e szó, avagy végleges a szakítás. A pár életében ugyanis nem ez az első komolyabb hullámvölgy. Junior és Kinga többször szakítottak, ám mindannyiszor visszataláltak egymáshoz, felülemelkedve a problémákon. A zenész 2017-ben egy helikopteren kérte meg szerelme kezét, és Kinga boldogan mondott igent. A felhőtlen öröm nem tartott sokáig, 2018-ban – már sokadjára – szakítottak, s akkor úgy tűnt, végleg zátonyra futott a kapcsolatuk. Szét is költöztek, ám az az elválás messze nem jelentette a végállomást.

Fotó: Ripost

Kinga és Junior végül újabb esélyt adott kapcsolatuknak: 2019 év elején teljes titokban összeházasodtak, tavaly pedig megszületett szerelmük gyümölcse, a kis Lili. Úgy tűnt, tökéletes harmóniában élnek, valami mégis történhetett, ha Kinga fogta magát és új otthonba költözött 11 hónapos kislányával – írja a Blikk, hozzátéve, hogy egyelőre nem tudni, mi az oka a költözésnek. Információik szerint nem egy harmadik fél felbukkanása vezetett a szakításhoz.

„Eddig mindent túlélt a kapcsolatuk, pár év alatt annyi mindenen mentek keresztül, mint mások 40-50 év alatt. Junior nehéz időszakon van túl a fia tragédiája miatt, Kinga pedig imádott édesanyját veszítette el tavaly. Drukkolunk nekik, hogy találják meg a boldogságot, de azt még senki nem tudja, hogy együtt folytatják-e vagy külön. Sokat harcoltak egymásért, kettejükért, nem kizárt, hogy hamarosan visszatalálnak egymáshoz„ – mondta a pár egyik ismerőse, aki elárulta, hogy a pár a különköltözés ellenére rendszeresen beszél, kislányuk miatt nem szakadt meg a kapcsolatuk.

„Ezt sem megerősíteni sem cáfolni nem akarom” – mondta Junior arra a kérdésre, szakítottak-e Kingával.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

life.hu

Csillagjegyek, akik nem tudnak leállni: állandóan rágódnak

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Rejtett üzenetek a Katalin hercegné betegségét bejelentő videóban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin