Létrehozva: 2020.04.11.

Eltemették Zana Józsefet – Fotók

Szerdán szűk családi körben végső útjára kísérték Zana Józsefet. A színművész március 2-án, hosszú betegség után hunyt el a Honvéd Kórházban.

Ganxsta Zolee számára borzalmasan indult az év, ugyanis március 2-án elvesztette az édesapját, Zana Józsefet. A családot nagyon megviselte a színművész halála, hiszen annak ellenére, hogy hosszú ideje betegeskedett, remélték, hogy felépülhet. Az állapota többször javulni látszott, de sajnos mindig visszaesett, a végére pedig a szervezete feladta a harcot.

A család gyászát csak nehezítette, hogy a koronavírus-járvány miatt heteket csúszott Zana József temetése, melyet két gyermeke, Zoli és Zita szervezett. A korlátozások miatt csak szűk családi körben kísérhették utolsó útjára a színművészt, de arról is gondoskodniuk kellett, hogy első felesége, Kassai Ilona is részt vehessen a szertartáson. A színésznő ugyanis a különösen veszélyeztetett korosztályba tartozik a koronavírus-járványt illetően. Éppen ezért a gyermekein és a két volt feleségén kívül csak a legközelebbi hozzátartozók lehettek jelen a búcsúztatón, melyet a Megyeri úti temetőben tartottak.

„2020. április 8-án a veszélyhelyzetre, és Madykére, azaz Kassai Ilonára tekintettel, a szűk család jelenlétében végső nyugalomra helyezték a Megyeri úti temetőben Zana Józsefet. Sajnálom, hogy nem lehettek ott, akik szerettek volna eljönni. Köszönöm, hogy a halálakor ilyen sokan gondoltak rá„ – kezdte lapunknak Zana második felesége, Renáta, majd hozzátette: Amerikából is jöttek volna rokonok, de a kialakult helyzet miatt lemondták az utat.

„Sűrűn vannak a sírok a Megyeri úti temetőben. Mi is egymás mellett álltunk. Ez a hely nem volt alkalmas a tömegre ebben az időszakban. A volt férjem tudta, hogy sokan szerettek volna eljönni a temetésére, de biztos vagyok benne, hogy elfogadná, hogy nem lehettek többen. Szerette ő annyira Ilonát, hogy megértené, miatta nem engedhettük, hogy nagy búcsúztató legyen. Ennek most így kellett lennie” – fűzte hozzá Renáta.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin