Létrehozva: 2020.06.09.

Emberi problémák merültek fel: szinte teljesen lecserélődik a Mintaapák szereplőgárdája!

Vadonatúj szereplőkkel folytatódik a Mintaapák: Fenyő Iván után Kovács Patrícia, Szabó Kimmel Tamás és Klem Viktor távozott a produkcióból.

Négy alapszereplő nélkül folytatódik ősszel a Mintaapák! A népszerű sorozat második évadában új színészek váltják Kovács Patríciát, Klem Viktort, Fenyő Ivánt és Szabó Kimmel Tamást.

Az eset a rajongókat is megdöbbentette, ami nem meglepő, hiszen a főszereplők egyszerre távozása szinte példátlan a magyar sorozatok történelmében.

Fotó: Ripost/Szabolcs László

Amint az a csatorna hétfő délutáni közleményéből kiderült, a folytatást illetően több szereplő is irreális feltételeket szabott, Szabó Kimmel Tamástól és Klem Viktortól pedig emberi és magatartásbeli problémák miatt váltak meg. Ez azt jelenti, hogy a négy mintaapából három távozik, így az eredeti főszereplők közül már csak Mészáros Bélát láthatják a nézők.

„A Mintaapákat készítő IKO Műsorgyártó az elmúlt hetekben folyamatosan egyeztet a színészekkel a folytatás lehetőségéről, ám többen irreális feltételeket szabtak. Amit a tárgyalások jelen szakaszában elmondhatunk, hogy Szabó Kimmel Tamással és Klem Viktorral emberi és magatartásbeli problémák miatt nem dolgozik tovább a csatorna” – írta közleményében a TV2 sajtóosztálya.

Mint ismeretes, először Fenyő Ivánról derült ki májusban, hogy nem folytatja a sorozatot: a színész szerződése lejárt, amit nem hosszabbítottak meg. Vasárnap Szabó Kimmel Tamás tudatta a rajongóival, hogy nem láthatják tovább Tamás szerepében, hétfő reggel pedig Kovács Patrícia is bejelentette a távozását. Fenyő Iván Kamarás Iván, míg Klem Viktort Makranczi Zalán váltja a népszerű sorozatban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

ripost.hu

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be