Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.10.16.

Ez durva: Segélyt kért a 90-es évek retró sztárpárja

A mai 30-as, 40-es korosztály még jól emlékszik Ritára és Attilára, akik hatalmas népszerűségre tettek szert slágereikkel.

Pap Rita és férje Bodnár Attila 16 évvel ezelőtt döntöttek úgy, hogy maguk mögött hagyják sikereiket és Ausztriába költöztek gyermekeikkel. A srácok már felnőttek és önálló életet élnek, így a zenészházaspár úgy döntött, hazaköltöznek, mert itthon élhetőbbnek látják a jövőjüket.

Fotó: TV2

Döntésükről a Story magazinnak meséltek. „Elérkezettnek láttuk az időt, hogy magunkra gondoljunk és hazaköltözzünk. Mindkét gyerek a párjával él, így tavaly május óta már csak kettesben vagyunk általában. Az ausztriai ház ráadásul nem is a sajátunk, Bükkfürdőn viszont van egy gyönyörű otthonunk, ahova visszatérhettünk és amit olcsóbb is fenntartani” - nyilatkozta alapnak Bodnár Attila, aki azt is elárulta, hogy koronavírus-világjárvány miatt olyan drasztikusan csökkentetek a bevételeik, hogy segélyért kell folyamodniuk.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar hokicsoda Fehérváron, még a vesztes norvégok is csak tátották a szájukat

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel